GazdaságItthon

Minden egyes magyar fizetésemelésre számíthat

Hirdetés

Az állam 1500 milliárdos adócsökkentést hajt végre, hogy a magyar munkavállalók fizetése minél jobban növekedjen – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Időknek.

Varga Mihály hangsúlyozta: az illegális migráció támogatása helyett versenyképessé kell tenni a magyar fizetéseket és a kisebb hazai vállalkozásokat.

A miniszter elmondta: nyugaton még ma is sokan úgy vélik, hogy az Afrikából, Ázsiából vagy a Közel-Keletről illegálisan érkező emberekkel nemcsak a helyi munkaerőgondokat, de a demográfiai problémákat is megoldhatják. Az utóbbi években bebizonyosodott, hogy az illegális migráció támogatása zsákutcába visz, ezzel nem orvosolhatók a problémák. A magyar kormány ezért inkább a magyar viszonyokra koncentrál, ezzel kapcsolatban pedig két fontos szempontot lehet megemlíteni – fogalmazott.

„Az egyik a biztonság, a közbiztonság garantálása. Ez ügyben lényeges mozzanat volt a fizikai határzár megépítése, valamint a következetes határőrizet fenntartása. Erre a célra eddig is rendelkezésre állt a kellő anyagi fedezet, és ez így lesz a jövőben is. A kormány másik fontos feladata, hogy a magyar munkaerőgondokat a magyar emberek és az itteni vállalkozások bevonásával, támogatásával oldja meg” – mondta.

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy az eredmények látványosak: a munkanélküliség Magyarországon négy százalék körül mozog, és majdnem nyolcszázezerrel dolgoznak többen, mint 2010-ben.

Az intézkedéseknek köszönhetően ma Magyarországon van a legkisebb társasági adó, a személyi jövedelemadónk pedig a második legalacsonyabb az Európai Unióban.

Hirdetés

A 2016-os bérmegállapodásnak köszönhetően az állam tavaly több mint négyszázmilliárd forintot hagyott a munkaadóknál adócsökkentés formájában. Ezt idén újabb kétszázmilliárd forint követi. Ha a munkavállalók bére megfelelően emelkedik, a következő négy év mindegyikében is hasonló közteher csökkenéssel lehet majd számolni – jegyezte meg Varga Mihály.

A miniszter kiemelte: összességében 1500 milliárd forintos adócsökkentésről van szó, amelynek az az egyetlen célja, hogy növekedjenek Magyarországon a fizetések, vagyis mindenkinek megérje dolgozni. S megérje hazajönniük azoknak, akik korábban éppen a nagyobb fizetések miatt külföldön vállaltak munkát.
Forrás: 888.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!