Tech

Minden fejben dől el! – agykontrollal a harmóniáért

Hirdetés

Az agykontrollal nemcsak számos testi-lelki probléma és betegség orvosolható, de a céljainkat, vágyainkat is könnyebben érhetjük el általa. A módszer elsajátításával boldogabbá, sikeresebbé és kiegyensúlyozottabbá válhat.

 Az agykontroll egy könnyen elsajátítható önfejlesztő módszer, melynek segítségével egészségesebbé és kiegyensúlyozottabbá válhatunk. A kutatók szerint mindössze az elménk adta lehetőségek 2 százalékát aknázzuk ki – az agykontroll célja, hogy az agyunk többi részét is fejlesszük, megdolgoztassuk a mindennapok során. Eszköztára (meditáció, vizualizáció stb.) miatt a módszert „nyugati jógának” is szokták hívni.
José Silva Amerikában született 1914-ben, szegény mexikói család sarjaként. Foglalkozását tekintve villanyszerelőként dolgozott, ám a tudásvágya akkora volt, hogy autodidakta módon fejleszteni kezdte magát, és filozófusok, pszichológusok műveit tanulmányozta. Közben felmerült benne a kérdés: vajon lehet-e önszuggesztióval növelni az intelligenciahányadost?

944-ben kezdte el a kísérletezést, kezdetben a saját gyermekei teljesítményét próbálta fokozni, majd egyre több személyt vont be a kutatásába. Végül 28 évébe telt, mire sikerült kifejlesztenie a módszerét, melyet ő maga szubjektív tanulásnak vagy pszichoorientológiának nevezett.

Az első tanfolyamot még 1966-ban tartotta Amerikában – azóta az agykontroll az egész világon elterjedt. Magyarországon 1990-ben Dr. Domján László ismertette meg a módszert az első érdeklődőkkel.

A bal agyfélteke béta-, a jobb agyfélteke pedig alfa-hullámokat bocsát ki. Racionális gondolkodás, koncentráció vagy stressz esetén az agy az előbbiből, míg az alvás, álmodozás vagy ellazult tudatállapot során az utóbbiból bocsát ki többet. Az agykontroll elsajátításával bármikor elérhető az úgynevezett alfa-állapot, vagyis a kreatív, ellazult tudati szint. Követői szerint az agykontroll az élet számos területén segítségünkre lehet. Oldja a feszültséget, beindítja az öngyógyító folyamatokat, javítja a memóriát, de az intuitív képességek is fokozhatók általa. Megszüntethetők vele az alvászavarok, de a rossz szokásainkkal szintén segít felhagyni. Sikeressé, boldogabbá, kiegyensúlyozottabbá válhatunk általa.

Silva, kora divatos álláspontjának megfelelően, úgy vélte, a bal agyfélteke a racionális gondolkodásért, a jobb pedig az érzelmi, művészi, kreatív és intuitív tartalmakért felel. Úgy hitte, a világ bajainak legfőbb forrása az, hogy az emberek 90 százaléka csak a bal agyféltekéjét használja a problémamegoldás során, tehát túlzottan logikus és objektív módon közelíti meg a tényeket és felmerülő kérdéseket, holott kreatív, asszociatív állapotban, vagyis a jobb agyfélteke dominanciája esetén lényegesen hatékonyabbak lehetnének.
A következőket érheti el a jobb agyfélteke segítségével:
– tudatossá teheti a tudattalan tartalmakat;
– az intuitív gondolkodás a világ összes információjával összeköti majd;
– kapcsolatba léphet a „felsőbb intelligenciával”.

Hirdetés

Az agytréning módszere az önhipnózisra, az önszuggesztióra, a pozitív gondolkodásra, a relaxációra, a vizualizációra épül – tehát miután a megfelelő technikák alkalmazásával elértük az alfa-állapotot, magunk elé képzeljük a kívánt eredményeket. Az ellazulás már önmagában is csökkenti a stresszt, amely számos betegség okozója.

forrás: astronet.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!