Kultúra

Mit tud a Feng Shui – lakberendezési módszer, vagy tudományág?

Hirdetés

A mai napig nagyon sokan úgy gondolják, hogy a Feng Shui csupán egy lakberendezési módszer a sok közül.

Ez a feltételezés egyáltalán nem helytálló, mert ennél sokkal többről szól. A Feng Shui egy emberi tapasztalatokra épülő tudományág, amely mára már egy nagyon komoly rendszerré, holisztikus
világszemléletté fejlődött.
A Feng Shui a térrendezés művészete, amely a bennünket körülvevő energiatérrendezésével foglalkozik. Eredete Kínába, több mint ötezer évre nyúlik vissza.
A Feng Shui eredetéről Kínában elterjedt egy legenda, amely egy teknősről szól.
Fu Hszi császár a Sárga-folyó partján sétált, amikor észrevette, hogy egy óriási teknős épp kikászálódik a vízből. Ezt abban az időben már önmagában is nagyon szerencsés jelnek tekintették,
hiszen a kínaiak a teknőst szent állatnak tartották. Azonban ez a teknős különös jeleket viselt a páncélján. Ezek a jelek egy tökéletes mágikus négyzetet alkottak.  A bölcsek arra a következtetésre jutottak, hogy ezeket a jeleket az égiek küldték és kitalálták, hogy ők is hozzanak létre egy olyan mágikus rendszert, amely segít abban, hogy az emberek nagyobb harmóniában élhessenek. Ezt a rendszert nevezték el Feng Shui-nak. Alapját a taoizmus, a Yin és Yang kettősségének elmélete, a csí energia áramlás törvényszerűségeinek megfigyelése, az öt elem tana és a Ji csing képezi. A Feng
Shui ma is használt és elfogadott rendszere hosszú évszázadok alatt bontakozott ki elméleti és gyakorlati alkalmazások folyamatából.
A kínai császárok hatalmas titokként kezelték a Feng Shui tudományát, a Feng Shui mesterek pedig nagy megbecsülésnek örvendtek. A császárok a Feng-Shui mesterek útmutatásai alapján telepedtek le, építkeztek, határozták meg a városok helyeit, fontosabb események időpontjait, jelölték ki a
temetkezési helyeket. A kínai bevándorlásoknak köszönhetően mára már a világon mindenki számára elérhető a térrendezés művészete.
A Feng Shui alkalmazásának célja, a szép és harmonikus életterek kialakítása, amelyek ösztönzően hatnak az emberre. A Feng Shui teremtette harmónia feladata hogy javítsa az emberek egészségi állapotát, fokozza életkedvüket és személyes fejlődésüket, illetve, hogy jólétet, bőséget teremtsen az életükben. A Feng Shui szó szerinti jelentése: szél és víz. Tágabb értelemben véve a Feng Shui azt jelenti, hogy az élet, a természet és a körülöttünk lévő világ örökös mozgásban és változásban van, és a világ a maga összességében egy nagy egészet alkot.
A Feng Shui elmélete azon alapszik, hogy minden összefügg mindennel és minden és hatással van mindenre. Az ember a mikro és makro környezetének szerves részét képezi, ezért ha Feng Shui alkalmazásával sikerül lakókörnyezetünket a természettel összhangban kialakítani, akkor annyi plusz energiát nyerünk, amely hozzásegít, hogy megvalósítsuk álmainkat, legyen az akár a család, az egészség, a párkapcsolat, a karrier, a gazdagság vagy a siker területén!
A Feng Shui segítségével bizonyos mértékig kezünkbe vehetjük, irányíthatjuk és alakíthatjuk sorsunkat, földi szerencsénket! Azonban a Feng Shui-tól sem várhatunk csodákat! Azzal, hogy felakasztunk egy szélcsengőt vagy elhelyezünk egy csobogót még nem biztos, hogy gazdagok leszünk, és vágyaink valóra válnak. Hogy ez valóban működjön, ahhoz magunknak is tevékenynek kell lennünk, nekünk is tenni kell valamit, vagyis cselekvő, változtató embernek kell lennünk.
A Feng Shui gyakorlati alkalmazása során felismerjük feladatunkat életünkben és szerepünket a világban. A Feng Shui segítségével sokkal könnyebben megérthetjük a körülöttünk lévő világot, az emberek sorsát, a betegségek és a véletlenek jelentését, és a konfliktusokat, problémákat is könnyebben kezeljük.
A Feng Shui egy pozitív világszemléletet nyújt, melynek a szabályszerűségeit betartva jobbá tehetjük saját és mások életét, közelebbi és távolabbi környezetünket.
A Feng Shui mélyreható tanulmányozása és alkalmazása során olyan szellemi és önismereti útra lépünk, ahol az igazi szeretettel, bőséggel, boldogsággal, belső békével, türelemmel és nyugalommal találkozunk.
Ehhez azonban merni kell változtatni! Hiszen minden folyamatos mozgásban van a világban, szüntelen változnak a dolgok a maguk tempójában, de ha az idő elérkezett, hogy változzon az életünk és magunk is, akkor változtatni kell, hiszen változtatás nélkül nincs változás sem.
A Feng Shuiban, a világ és az emberi lét számára is a csi a legfontosabb tényező, vagyis az az éltető, univerzális energia, amely mindent áthat, átölel, egyesít, és mindenben benne van.
Az otthont, munkahelyet szabadon átjáró csi jó szerencsét, egészséget, boldogságot és bőséget biztosít az épület lakóinak, dolgozóinak. A Feng Shui tanácsadók elsősorban ezzel a csi energiával dolgoznak.
A Feng-Shui szakember feladata, a csi erősítése és irányítása, hogy az szabadon áramolhasson és ne rekedhessen meg sehol. Természetesen figyelni kell arra is, nehogy túl gyorsan, túl rövid távon mozogjon és hamar eltávozzon az adott helyiségből. Minél tovább mozog egy adott területen belül, annál jobban ki tudjafejteni jótékony hatását az emberekre.
Minden tárgy és élőlény, amely körülvesz bennünket, saját energiamintázattal, rezgéssel rendelkezik. Ezek a rezgések hatással vannak érzéseinkre, gondolatainkra és cselekedeteinkre. Ebből fakadóan a bútorok harmonikus elrendezése, tudatos megvilágítása, természetes anyagok, megfelelő formák, színek, tárgyak, szimbólumok alkalmazása és az energiatér rendezése kihat
életünk minden területére.
Ha lakó- és munkahelyünket tudatosan rendezzük be az említettek figyelembe vételével, akkor pozitív változást hozhatunk életünkbe.
A Feng Shui lényege, hogy életünket, egészségünket, sikerességünket alapvetően befolyásolja az a ház, lakás, munkahely, amelyben élünk vagy dolgozunk. A Feng Shui elmélete szerint a lakásunk a testünk leképezése; a bejárati ajtó a szájnak, az ablakok a szemnek, a folyosók az artériáknak és a
beleknek, a falak pedig a bőrnek felelnek meg. Minél egészségesebb és harmonikusabb az épület „teste” kívül és belül, annál hatékonyabban segíti, táplálja vágyaink beteljesülését.

A Feng Shui nyolc életterületet határoz meg, amelyre hatást gyakorolhatunk:
. – karrier, emberi kapcsolatok
. – házasság, szerelem
. – egészség, család
. – gazdagság, siker
. – segítőkész emberek, utazás
. – kreativitás, gyerekek
. – önművelés, tudás
. – hír, hírnév

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!