Világ

Módosította véleményét a maszkviselésről a WHO

Hirdetés

A módosítás szerint a védőeszközök használatát különösen olyan helyeken javasolják, ahol magas a koronavírus-fertőzöttek száma, illetve nehézségekbe ütközik a távolságtartási szabályok betartása, ilyenek lehetnek a tömegközlekedési eszközök, üzletek, zsúfolt beltéri egységek – tudta meg az ATV

Az idősebb korosztály és a alapbetegségekben szenvedőknek különösen ajánlja a WHO a maszk viselését, olyan nyilvános helyeken, ahol magas a fertőzésveszély kockázata. A szövetből készült maszkok esetén azt fogalmazták meg, hogy azoknak legalább három rétegűeknek kell lenniük.

a WHO főigazgatója Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz hangsúlyozta a maszkok nem tudnak megvédeni önmagukban a vírustól, ezentúl is figyeljünk a távolságtartásra és a rendszeres kézmosásra.

A fertőzötteket továbbra is következetesen el kell különíteni, a kapcsolatokat fel kell tárni, a fertőzésgyanús személyeket pedig tesztelni kell. Minden ország számára ez a legjobb védekezés a Covid-19 ellen– fogalmazta meg a főigazgató, tudta meg a lap

A koronavírus világszerte érintette a lakosságot, összesen 6,6 millió embernél mutatták ki a vírust, 390 ezren vesztették életüket a fertőzésben.

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!