Itthon

Mondd csak Feri, hova tűnt egymilliárd?

Hirdetés

Körülbelül egymilliárd forint hiányzik a számok alapján Gyurcsány Ferenc vagyonából.

A nyilvános beszámolók szerint nem egyezik a bevétel és a kiadás oldal, hacsak nem költött huszonhárommillió forintot havonta az ellenzéki politikus. A DK elnökének cége is zavaros pénzügyekkel küzdött az elmúlt években.

A Világgazdaság szerint valamivel több mint egymilliárd forint útja tisztázatlan Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének vagyonnyilatkozataiban. Ha Gyurcsány Ferenc igazat mondott, akkor havonta 23 millió forintot költhetett az elmúlt négy évben, mivel a pártelnök vagyona csaknem 1,1 milliárd forinttal csökkent.

Gyurcsány az Altus Portfóliókezelő Kft.-től majdnem kétmilliárd forint osztalékot vett fel. Gyurcsány vagyonában az első nagyobb értékű osztalékkifizetés után megjelent egy körülbelül 641 millió forint értékű értékpapír-állomány, vagyis ekkora összeget részvényekbe vagy egyéb értékpapírokba helyezhetett el a pártelnök.

A DK elnöke egyéb vagyonának gyarapodásáról az évek során nem számolt be, lakáshitelre és ingatlanvásárlásra is „csak” nyolcvanmillió forint körüli összeget költött, vagyis hiányzik körülbelül 1 milliárd forint a számításokból. Ez abban az egy esetben reális a lap szerint, ha a pártelnök havi 23 millió forintból élt havonta az elmúlt években (48-szor 23 millió, az 1,1 milliárd) .

Hirdetés

Az Altus Kft., – melynek Gyurcsány a kizárólagos tulajdonosa – az elmúlt években folyamatosan veszteséges volt, tehát veszít értékéből. Ez alól a 2016-os év a kivétel, amikor a kft. eladott tulajdonában lévő két társaságot. Érdekes, de a cég éves árbevétele a dokumentumok alapján elenyésző, 2016 és 2018 között minden évben nulla vagy pár százezer forintos forgalmat bonyolított.

A 2015-ben még 723 millió forintos tőkével rendelkező cég három évvel később már csak 51 millió forintos tőkével rendelkezett, pedig a beszámolók alapján a cég saját tőkéje 2 milliárd forint fölé ugrott 2016-ban. A 2019-es beszámolók adatai még nem elérhetők.

Forrás: lokál

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!