Európa

Morawieckinek teljesen elmentek hazulról – teljesen paranoiás lett

Hirdetés

A lengyel miniszterelnök szerint „európaiként kötelesség ellenszegülni Moszkva törekvéseinek”.

„Az egész világ az orosz agresszió fenyegetettségében él – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő az Európa jövőjéről a németországi Heidelberg egyetemén hétfőn tartott előadásában.

A jobboldali politikus kiemelte, hogy Európa történelmi fordulóponthoz érkezett, és a fordulat a kommunizmus összeomlásánál is veszélyesebb helyzetet teremtett.

A rendszerváltás idején ugyanis a változások békésen zajlottak, ezúttal viszont az egész világot orosz agresszió fenyegeti – mondta. Hangsúlyozta, hogy európaiként kötelesség ellenszegülni Moszkva törekvéseinek.

Elutasítja az európai „szuperállam” gondolatát

Hirdetés

Az EU jövőjéről kiemelte, hogy elutasítja az európai „szuperállam” gondolatát és a nemzetállamok elsőségének elvét vallja.

A lengyel kormányfő a 4EU+ nevű európai egyetemi szövetség szervezésében tartott előadásával tovább építi a kontinens jövőjéről szóló beszédek hagyományát, amelyet Emmanuel Macron francia államfő 2017-es párizsi és Olaf Scholz német kancellár 2022-es prágai – a Sorbonne, illetve a Károly Egyetemen – elmondott beszéde alapozott meg.

A lengyel miniszterelnök felszólalását alább tekinthetik meg:

vadhajtasok

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!