Itthon

Morvait utól éri a Jobbik bosszúja

Hirdetés

Morvai Krisztina a Jobbik listájáról szerzett képviselői mandátumot az Európai Parlamentben.

Régóta intenzív kampányt folytat az őt delegáló párt ellen éppen olyan hazugságokkal és rágalmakkal, amelyeket a Fidesz és propagandasajtója zúdított az elmúlt időszakban a Jobbikra. Jelentős segítséget nyújtott a választási csalásoktól sem visszariadó, diktatúrát építő Fidesz hatalomban tartásában, amely egy egykori jogvédőtől szégyen – áll a párt közleményében.

A Vona Gábor által zsákutcába vezetett politikai alakulat vezetőinek bizonyára az fáj, hogy Morvai Krisztina a választások előtt többször szembehelyezkedett a Jobbikkal.

Interjút is adott a Magyar Időknek, amiben nem tartotta kizártnak, hogy Vonáék egyfajta „szivárványkoalícióra” vagy „horrorkoalícióra” lépjenek a baloldali és liberális pártokkal.

„Ez pedig Brüsszelben diadalittas ünnepléshez vezetne, és úgy fogják érezni, hogy sikerült Magyarországot térdre kényszeríteni, megszűnt az utolsó akadály a kényszer-betelepítések előtt” – mondta.

Hirdetés

A képviselő beszélt arról a csalódásról is, amit Mirkóczki Ádám Jobbik-szóvivő okozott neki, amikor nemrég kijelentette: a párt 2010 előtti retorikája nem volt igaz. 

Mélyen megdöbbentett a beismerés, ez életem egyik legnagyobb csalódása – mondta.

Hasonlóan nyilatkozott arról is, hogy éppen az a Heller Ágnes filozófus buzdított a Jobbikkal való összefogásra, aki még a 2006-os történéseket is tagadta.

Forrás: ripost

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!