Európa

Működik az oroszok felőrlés taktikája

Hirdetés

Megkezdődött az oly sokat emlegetett ukrán ellentámadás még mindig inkább puhatolózó első fázisa. Közben az orosz védelem felőrlő taktikája a vártnál is hatékonyabb. Az offenzíva intenzív szakasza azonban még előttünk van, és annak eredményessége a két oldal veszteségein, és nem a területszerzésen mérhető majd le. Persze, csak akkor, ha – mint az az erőviszonyok ismeretében valószínűsíthető – az ukrán erők képtelenek lesznek a stratégiai áttörésre.

A 2023-as év azzal kezdődött, hogy a beharangozott elsöprő orosz támadást várta a közvélemény. Aztán ahogy múlt az idő, egyre biztosabbnak tűnt, hogy ez az offenzíva elmarad. De hogy a média mégse maradjon igazi nagy összecsapásokkal kísért, egyszerre komoly erőket felvonultató háború nélkül – mert ilyet az első hetek kivételével nem láthattunk –, a tavasz közeledtével azonnal elkezdődött az ukrán ellentámadás felvezetése. Beindult az információs gépezet, és Kijev szavakban már többször is visszavette a Krímet, de legalábbis elvágta a szárazföldi összeköttetését. Dübörgött a kommunikáció, azonban csak nem akart megindulni az offenzíva. Ahogy az orosz támadás elmaradásának egyik okaként a kimondottan enyhe telet, a sáros terepet emlegették, úgy az ellentámadás csúszását is a raszputyicával magyarázták.

Közben már mindkét oldal hónapok óta készült az ukrán ellentámadásra. Erre hivatkozva újabb szintet lépett az ukrán hadsereg felfegyverzése.

A Nyugat némi huzavona után megkezdte a nehézfegyverzet átadását, megalakult előbb a „Leopard koalíció”, majd már az „F-16-os koalíciónál” tart a nagy szolidaritás. Egyre hosszabb lett az ígéretek listája, és ha vontatottan is, de elkezdték átadni Ukrajnának a korábbinál modernebb technikát is. Érkeztek a páncélozott gyalogsági harcjárművek, egyebek mellett az amerikai M2 Bradley, a német Marder, a francia „könnyű harckocsik”, az AMX-10 RC páncélozott kerekes járművek. Aztán a komolyabb lánctalpas harckocsik, a brit Challenger 2-esek, a német Leopard 2-esek több országból is, és talán majd az év végére befutnak az amerikai Abramsok is.

Hirdetés

Előbb a német IRIS-T, majd az amerikai Patriot légvédelmi rendszerekkel erősödött az ukrán légvédelem is, közben pedig egyre több precíziós és nagy hatótávolságú rakéta, előbb az amerikai Himars és a Harpoon, majd legutóbb a levegőből indítható Storm Shadow növelte az ukrán képességeket. De az ellentámadásra – főképp nyugati segítséggel – az ukránok stratégiai tartalékot is kiképeztek. Ez alatt az elmúlt nagyjából fél évben felállított 9. és 10. hadtestet értjük, amelyek létszámát becslések 50-65 ezer fő közé teszik. Ez a tartalék jelenleg még alapvetően érintetlen, és többségében a frontvonaltól 80-100 kilométerre, főképp Dnyipro környékén, illetve egyéb, jó közlekedési infrastruktúrával ellátott település térségében állomásozik.

Az orosz fél ezalatt kihasználta, hogy a bahmuti húsdaráló lekötötte az összes felesleges ukrán kapacitást – egyebek mellett ez is magyarázza, miért nem siettek az oroszok a város ostromával –, és az elmúlt mintegy fél év alatt komoly védelmet alakított ki a közel ezer kilométer hosszú zaporozsjei és dél-donbasszi védelmi vonalak mentén.

Mindenek előtt a stratégiai szempontból leginkább várható támadási irányokat erősítették meg, így Zaporizzsja felől Tokmak és Melitopol felé nagyjából 40, míg ettől keletebbre, Mariupol felé úgy 20 kilométeres ez az erődrendszer. Az orosz fél igyekezett minél nagyobb mértékben kihasználni a terepadottságokat, illetve a természetes akadályok adta lehetőségeket.

Az első 10-15 kilométer egy fedező, biztosító lépcső, amelynek a feladata, hogy lelassítsa az ellenfél támadását, szétverje a felderítő egységeket, beazonosítsa a fő csapás irányát, és lehetőség szerint a támadók számára kedvezőtlen irányba, mozgási folyosókba terelje őket, ahol hatékonyabban mérhetnek csapást rájuk. Tehát ebben a biztonsági övben a fő cél nem a terület védelme. Közben a leginkább felkeményített első lépcsőben lévő egységeket át lehet csoportosítani a támadás súlypontjához. De még emögött is ott van a második, fedező, biztosító, támogató lépcső, majd a tartalékok. Ezt a védelmet tehát nagyon nehéz áttörni, hiszen elsőként az ukrán támadó erőnek még az úgynevezett első lépcső előtt egy több kilométer széles aknamezőn kell átjutni, amelyet követően harckocsiárkok, illetve azok közvetlen térségében betonakadályok fogadják. Ráadásul az orosz félnek olyan lehetőségei is vannak, hogy harc közben is tud aknazárat telepíteni.

Az áthatolás speciális műszaki járműveket igényel, illetve jelentősen lecsökkenti a támadó fél csapatainak sebességét és manőverező képességét, kitéve őket az orosz válaszcsapásoknak.

Hirdetés

A korábbi hónapokhoz képest érezhetően javult az orosz felderítés hatékonysága is, ami meglátszott az elmúlt jó egy hónap parancsnoki központokat, valamint a frontra tartó lőszerszállítmányok ideiglenes tárolására szolgáló raktárépületeket, vasúti pályaudvarokat érő rakétacsapásainak eredményességében is. De sikerült valamelyest kiküszöbölni más hibákat is, így például érezhetően gyorsult a parancsnoki láncon végigfutó kommunikáció sebessége. Ehhez járul, hogy az őszi támadásokhoz képest az ukrán fél már nem nagyon számíthat a meglepetés erejére, és a több kilométer szélesen lefektetett orosz aknamezők miatt az ősszel bevált manőverező harcászat sem tud igazán hatékonyan működni.

Látta ezt az ukrán fél is, ráadásul a beígért nyugati technikának is csak egy része érkezett be, és a gyorsított kiképzés hiányosságai is gyorsan megmutatkoztak. Egy ilyen offenzíva sikeréhez elengedhetetlen összhaderőnemi harcászatnak egyébként is számos eleme – mindenek előtt a csapatlégvédelem ­– hiányzik ukrán oldalról.

Így aztán az első próbálkozások fényében nem csodálkozhatunk azon, hogy az offenzíva közeledtével egyre kisebb lett az ukrán vezetés arca. A változó, mindinkább óvatossá váló kommunikációból azt olvasható ki, hogy Kijev legszívesebben kivárt volna ezzel az ellentámadással. De nem teheti, mert egyre nagyobb rajta a nyomás.

A Politico értesülései szerint ugyanis Washington az ukrán vezetés értésére adta, hogy a további támogatás mértéke jelentős mértékben függ az ellentámadás sikerétől. Ez érthető, hiszen az Egyesült Államok kényes időszak, az elnökválasztási kampány előtt áll, ráadásul azért érezhetően fogynak a Nyugat tartalékai, és egyre nagyobb a társadalmak elfáradása is. Kijev tehát a tavaszi retorikával ellentétben óvakodik egy meggondolatlan offenzívába belecsúszni, ugyanakkor eredményeket kell felmutatnia, így támadási kényszerben van.

Így aztán az időjárás javulásával, a terep felszáradásával megkezdődött az offenzíva első szakasza, amelyet kissé kelletlenül néhány nap múlva Zelenszkij elnök is az ellentámadás megindulásaként ismert el. Kijev láthatóan kivárt volna ezzel az első sikerekig, de a nyomás miatt nem tehette, így jobb híján az ukrán és a nyugati média inkább néhány falu, Nyeszkucsnoje és Blagodatnoje falvak, a terepviszonyok miatt értelmetlen elfoglalását – a környező területekhez képest mélyebben elhelyezkedő tűzzsákba csalták be az ukrán támadókat – igyekszik nagy sikerként eladni. Már csak azért is, mert közben az információs fronton is rosszul alakult a helyzet.

Hirdetés
Hirdetés

A támadás első napjaiban ugyanis összeomló orosz védvonalak helyett kiégett Bradley-kről és Leopardokról szólhattak a hírek, amit az orosz kommunikáció szokásától eltérően hatékonyan ki is használt.

Ráadásul az ukránok támadás előtt már megszokott sejtelmes hallgatása is visszájára sült el, és a feszült várakozás és pesszimizmus helyét orosz oldalon az óvatos optimizmus váltotta fel, míg az ukrán közvéleményre elbizonytalanítóan hatottak a szinte csak orosz részről érkező információk.

Az ellentámadás tehát alapvetően a várt irányban megkezdődött, bár még inkább a puhatolózó szakaszban tart, és távol van még az orosz első vonalaktól is. Nem kizárt az sem, hogy ezek a kísérletek igazából egyfajta elterelésül szolgálnak, és az intenzív fázis esetleg majd a Donbassz északi részén, a Szvatovo-Kremennaja központú luhanszki fronton indul meg. De az sem kizárt, hogy a víz már most is drasztikus apadásával valahol a nyár közepén a kahovkai tározón át Enerhodarra csapnak le, avagy a Dnyeper alsó folyásán átkelve Herszon felől oldalba próbálják támadni az orosz erőket. Ez persze utólag magyarázná is a gát átszakadásának egyik lehetséges szcenárióját, miszerint az ukránok állnak a történtek mögött. Az minden esetre gyanús, hogy az ukránok a Nova Kahovka feletti szakaszon lévő gátak korábban látványosan kinyitott zsilipjeit elzárták, ezzel is segítve az alsó szakaszon a Dnyeper vízszintjénak csökkenését. A harcok főképp két tengely mentén, a zaporozsjei Orehov, illetve a donyecki Vremjevka-Velikaja Novoszjolka térség környezetében zajlanak.

Ez az első fázis finoman szólva nem ukrán sikertörténet, hiszen komoly veszteséget szenvedtek el az élőerőben, ráadásul kilőtték a meglehetősen értelmetlenül bevetett, néhány hónapja még <csodafegyverekként> beharangozott Leopardok 10, és a Bradley-k 15 százalékát.

A harcok intenzív szakasza azonban még előttünk áll, hiszen az ukránok már említett stratégiai tartaléka még lényegében érintetlen, és váratlan támadási iránnyal is előállhatnak. Azt se felejtsük el, hogy Kijev a stratégiai tartalékokat beleértve összesen 350 harckocsit, 1000 különböző gyalogsági harcjárművet és csapatszállítót, 500 tüzérségi löveget és 140 rakéta-sorozatvetőt vont össze a zaporizzsjai front térségébe. Az orosz technikai fölény ennek ellenére egyértelmű, míg az élőerő terén még mindig Ukrajna áll jobban. Persze, ehhez azt is tegyük hozzá, hogy a támadó félnek a sikerhez 3-5-szörös fölényben kell lennie. Így elképzelhető, hogy a nyár végére az ukránok némi területet visszaszereznek, ám a jövő, a háború kimenetele szempontjából inkább az lehet a döntő, hogy milyen áron, tehát mennyire lesz hatékony az orosz felőrlő taktika.

Stier Gábor – Moszkva tér

(A cikk eredetileg a Demokratában jelent meg.)

Eközben Zelenszkij több ilyen napot kíván a fiúknak

Sikeresen folyik az Oroszország által elfoglalt területek visszafoglalására indított, több hete tartó ukrán ellenoffenzíva – közölte hétfő éjjel Volodimir Zelenszkij „ukrán” elnök.

„Ma a harcosaink minden irányban nyomultak előre, ez szerencsés nap” – mondta az elnök napi videóüzenetében, miután látogatást tett több frontvonalon lévő ukrán állásnál, és találkozott a katonákkal.

„Több ilyen napot kívántam a fiúknak” – mondta Volodimir Zelenszkij nyilatkozatában, amelyet egy vonatúton vettek fel.

Az államfő hétfőn az orosz erők által elfoglalt kelet-ukrajnai Bahmut város és a déli Zaporizzsja megye közelében lévő frontvonalakra látogatott el. Több kitüntetést adott át, közöttük az Ukrajna Hőse érdemrendet, amely az elnök által adható legmagasabb elismerés.

„Az ukránok büszkék rátok. Nagyok és erősek vagytok. Igaz ukránjaink vagytok. Az országban mindenki – aki nincs a fronton – tisztában van azzal, hogy a legnehezebb munkát végzitek ma. És mindenki tudja, hogy a keleti front nagyon nehéz és forró” – mondta az elnök.

(MTI nyomán)

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!