Itthon

Nagy a baj – Rendkívüli kongresszust hívott össze a Jobbik elnöke

Hirdetés

Rendkívüli kongresszust hívott össze a Jobbik elnöke, miután az Állami Számvevőszék újabb, több százmilliós bírságot szabott ki a pártra.

Rendkívüli kongresszust hívott össze a Jobbik elnöksége a legújabb Állami Számvevőszékes büntetés után. A párt a korábbi büntetéssel együtt 1 milliárd forinttól esik el, az összeget nem tudja sem kigazdálkodni, sem visszafizetni.

A teljes Jobbik frakcióval együtt jelentette be Sneider Tamás elnök, hogy a kongresszuson két napirendet tárgyalnak:

  • az egyik a Jobbik és frakciója megszűnésének a lehetősége,
  • a másik pedig a meghirdetett nemzeti ellenállás folytatása.

Minderről a Magyar Hang számolt be.

A sajtótájékoztatón Sneider a hvg.hu-nak azt mondta: valóban a megszűnés lehetőségeiről tárgyalnak. Még nem tudta megmondani, mikor lesz a kongresszus, erről a hétfői vagy keddi elnökségi ülésen döntenek.

Hirdetés

A Jobbik már az országgyűlési választás előtt bajba került, mikor az ÁSZ azt állapította meg, Simicska Lajos plakátcégeitől a Jobbik tiltott támogatást fogadott el, összesen 331 millió forint értékben. Erre jött egy ezzel megegyező összegű bírság. A támogatást a Magyar Államkincstár nem utalta el a pártnak, a büntetést pedig a NAV behajtja. Varga Mihály miniszter közbeavatkozására nem az országgyűlési választás előtt, csak azóta.

Az első részleteket a büntetésből januárban vonták a párttól, nagyjából 40-50 millió forintot. Erre jött rá az újabb százmilliós büntetés, miután az ÁSZ több hibát is talált a Jobbik kampányelszámolásában. A számvevőszéki megállapítás szerint nem volt átlátható, hogy a párt betartotta-e a kampányköltésre vonatkozó keretet. A főbb kifogások:

  • A Jobbik számviteli nyilvántartása nem támasztotta alá a Hivatalos Értesítőben 2018. június 8-án nyilvánosságra hozott elszámolását.
  • Az elszámolásában a bevételek között saját forrásként feltüntetett 171,0 millió Ft-ból 52,1 millió Ft-ot számviteli bizonylattal nem támasztott alá.
  • A kampánytörvényt megsértve az elszámolásában a kampánykiadásai forrásaként 84,3 millió Ft összegben nem valós bevételeket, hanem hitel megnevezéssel tartozásokat és szállítói kötelezettségeket jelölt meg.

Az ÁSZ szerint a párt összesen 136,4 milliós tiltott támogatást fogadott el. A Jobbik később visszaszólt az ÁSZ-nak, azt közölték, hogy az ÁSZ „abszurd” döntést hozott, amely miatt veszélybe került a párt EP-választási kampánya is.

 

Sneider Tamás azt mondta, a Jobbik biztosan nem oszlatja fel magát, a párt akkor szűnik meg, ha megindítják ellene a felszámolási eljárást. Szerinte ezt mondják majd ki a rendkívüli kongresszuson is. Ha kapnak részletfizetési lehetőséget, vagy halasztva fizethetnek, talán túl tudják élni. „Csodák vannak” – mondta Sneider, bár szerinte ez inkább a hiú ábránd kategória. Ha a párt megszűnik, megszűnik a frakció és a pártalapítvány is. Nem lesz semmi, majd ül újabb 22 független képviselő az országgyűlésben.

Hirdetés

Az Állami Számvevőszék döntései ellen itthoni bíróságon nem lehet fellebbezni, a párt Strasbourghoz fordul, de ott évekig kell várni a döntésig.

Az EP-választáson elindulnak, kampányolni azonban nem lesz pénzük. Kérdés, mikor juthat ez az egész odáig, hogy a párt felszámolását kezdeményezi a hatóság. Sneider azt mondta, a következő utalás áprilisban érkezett volna, de miután azt szerinte már nem kapják meg, nem tudják törleszteni a NAV felé a korábbi büntetést sem. A felszámolás azért érdekes, mert nem világos, mi történik, ha az EP-választás előtt néhány nappal kimondják a párt megszűnését.

Jakab Péter, a Jobbik szóvivője, országgyűlési képviselő azt mondta ő is, kérdésessé vált a Jobbik további működése, miután „lassan már 1 milliárd forint jogtalan büntetést szabott ki ránk a volt Fidesz-képviselő vezette ÁSZ.”

Most épp azt találták ki, hogy a Tállai vezette NAV tiltott párttámogatásban részesített bennünket a kampányban. Hihetetlen. Mint ahogy az is, hogy a meseírók ÁSZainak döntései ellen, Magyarországon nem lehet fellebbezni. Így lehet kisemmizni az ország második legerősebb pártját. A hogyan tovább miatt össze fogjuk hívni a Jobbik rendkívüli kongresszusát, hiszen legutóbb ellenzéki erővel az ’50-es években számoltak le így. Akkor ’56 lett belőle.

Az ÁSZ a kampányköltések vizsgálatánál talált szabálytalanságokat, az új törvényi előírások szerint az állami támogatásért a pártvezetés a felelős. Így, ha a párt megszűnik, Sneider szerint az akkori elnökségen hajthatják be majd az összeget. És innentől lesz pikáns a történet, a lemondott pártelnök, Vona Gábor mellett a pártból azóta kilépett Volner János, Apáti István, Fülöp Erik és Toroczkai László is fizethet. Meg Sneider Tamás és Z. Kárpát Dániel. Sneider azt nem tudta megmondani, mik a pontos szabályok, mindenki ugyanannyit fizet-e, illetve Toroczkaiékon hogyan fogják behajtani a pénzt.

Hirdetés
Hirdetés

A korábbi büntetésnél is felmerült eshetőségként, hogy új pártot alapítva él túl a Jobbik, ám Sneider szerint az nem volt egy komoly elképzelés.

Az ÁSZ közleményben utasította vissza a politikai nyomásgyakorlás vádját és kitart amellett, hogy a Jobbik „teljesen nyilvánvaló szabálytalanságokat” követett el, az ÁSZ megállapításait a Jobbik nem tudta cáfolni.

https://maivilag.com/2019/01/hoppa-gyurcsanyek-is-kampanypenzekkel-trukkoztek-itt-az-asz-jelentes/

Forrás: hvg

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!