Európa

Nagy lépést tesznek hátrafelé a lengyelek

Hirdetés

A lengyel államfő támogatja a varsói jegybank kezdeményezését, hogy kötelezzék a cégeket a készpénzben történő fizetés elfogadására. Eközben a bankok sok éve az elektronikus fizetés felé terelnék az embereket.

Andrzej Duda lengyel államfő a Lengyel Nemzeti Bank elnökének javaslatára a Szejm elé terjesztette azt a törvényt, amelynek értelmében a vállalatoknak és a vállalkozóknak el kell fogadniuk a készpénzben történő fizetést is – adta hírül a Business Insider Polska. Az új tervezet módosítja a fizetési szolgáltatásokról szóló jogszabályt és három bekezdésből áll.

„Az elfogadó nem teheti függővé a szerződés megkötését a szolgáltatásról, vagy a termék eladásáról úgy, hogy a fizetést készpénz nélkülivé teszi…” Kivétel három eset, amit be is vettek a tervezetbe: fizetés az interneten, az automatákban elfogadott fizetés (személyi részvétel nélkül), illetve tömegrendezvény esetén.

A készpénzzel való fizetésért többlet összeg nem jár, és nem lehet módosítani az árat. Mint a tervezet összeállítói hangsúlyozzák, céljuk a nemzeti bank által kibocsátott bankjegyek és érmék jogi elfogadtatása. A Nemzeti Bank célja, hogy garantálja, hogy a bank által kibocsátott pénzeket általánosan elfogadják Lengyelország területén, mind a napi vásárlásoknál, mind a pénzügyi kötelezettségek teljesítésénél.

Forrás: napi.hu

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!