Világ

Nagy pácba kerülhet Joe Biden

Hirdetés

A képviselőház megszavazta a Joe Biden elleni vádemelési vizsgálat hivatalos engedélyezését, annak ellenére, hogy a republikánusok nem tudtak bizonyítékokat felmutatni arra, hogy az amerikai elnök anyagilag hasznot húzott a családja üzleti ügyleteiből.

A képviselőház 221-212 arányban döntött a vizsgálat megindítása mellett – írja a The Guardian. Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, Joe Biden fiát, Hunter Bident a kongresszus alsóházának felügyeleti bizottsága zárt ajtók mögött akarta meghallgatni a család üzleti ügyeinek és a hivatalban lévő elnök esetleges bűnügyi érintettségének vizsgálata keretében.

Hunter Biden a bizottsági ülésnek helyet adó kongresszusi irodaépület közelében újságíróknak azt mondta: apja „nem volt pénzügyileg érintett” az ő üzleti ügyeiben, és ezt nem is támasztja alá semmilyen bizonyíték.

AZT HANGOZTATTA, HOGY AZ ENNEK ELLENKEZŐJÉT ÁLLÍTÓ POLITIKUSOK MANIPULÁLTAK ÁLLÍTÓLAGOS BIZONYÍTÉKOKAT, ÉS HAMISAN ÉRTELMEZTEK SZEMÉLYES INFORMÁCIÓKAT.

Nyilatkozatában a vizsgálat miatt élesen bírálta a republikánusokat, azzal vádolva őket, hogy megsértették a személyiségi jogait, támadták a családját, és nevetségessé tették őt kábítószer-függőséggel szembeni küzdelme miatt.

Hirdetés

A bizottság kötelező érvényű idézés alapján várta ülésére Hunter Bident, akire a mulasztás miatt jogi felelősségre vonás várhat. Legalábbis ezt helyezték kilátásba a vizsgálatot vezető republikánusok, köztük James Comer, a bizottság elnöke, valamint Jim Jordan, az alsóház jogi bizottságának vezetője.

kárpáthír

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!