Itthon

Nagyon fontos egészségügyi intézkedést jelentett be Orbán Viktor

Hirdetés

Holnaptól minden intenzív ágy mellett dolgozó orvos és egészségügyi szakdolgozó speciális maszkot kap, a többiek és a koronavírus-gyanús betegek orvosi maszkot kapnak – jelentette be Orbán Viktor az operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján.

Ma reggel tanácskozott az operatív törzs és döntéseket is hozott. Ezelőtt 12 napja hirdettük ki a rendkívüli jogrendet, mert úgy döntöttünk, hogy várakozás helyett rögtön felvesszük a küzdelmet, amit a szokásos jogszabályok keretei között nem tudunk megszervezni, ezért volt szükség a rendkívüli jogrendre. Négy harcéteren kell helytállni, katonai, rendőri, egészségügyi és gazdasági védekezés van. A csoportos fertőzések szakaszában vagyunk, és gyorsuló lépésekkel közeledünk a tömeges szakasz felé – mondta Orbán Viktor.

Hétfőre újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 167-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma és újabb idős, krónikus betegségben szenvedő férfi hunyt el.

A 167 fertőzöttből 108 hordozó, akik nem mutatnak tüneteket. 27 beteg, 9-en vannak súlyos állapotban – mondta Orbán Viktor.

Az egészségügyi kapacitásokról a következőket mondta:

Hirdetés

Orvosi maszkból 1,5 millió van, napi 25 ezret gyártunk, a héten ez 80 ezerre nő.
Speciális maszk 129 ezer darab

Gumikesztyű 20 millió pár.

Védőruha 170 ezer darab

Lélegeztetőgép 2560 darab áll rendelkezésre.

A kormányfő szavai szerint fürkészeket és portyázókat küldött ki a világ minden részére, a kereskedők és a diplomaták is dolgoznak. Nyugaton mindenből hiány van, beszerezni keleten lehet. Óriási tételeket kötöttünk le, a szállítmányok folyamatosan érkeznek, több mint 10 repülőgép szállítmányt várunk.

Hirdetés

A csoportos megbetegedések szakaszában vagyunk, amikor közösségben, személyes érintkezések útján terjed a fertőzés. Magyarországon is már bárhol jelen lehet a vírus. A tömeges fertőzés lelassításához nagyon fontos, hogy az idősek, a diákok, a külföldről hazatértek, és aki teheti, az maradjon otthon, és mindenki tartsa be a szabályokat és az ajánlásokat.

Ma 30 ezer védőruha és 80 ezer orvosi maszk érkezett repülővel Kínából, a készletből elsősorban az egészségügyi dolgozók kapnak.

Kezdődik egy újabb, időseket célzó kampány, ehhez kitettek egy plakátot, amit bárki letölthet, kinyomtathat, amivel az időseket tudják figyelmeztetni.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!