Kultúra

Nagyon kínos helyzetbe került Kamarás Iván

Hirdetés

Kamarás Iván színművésznek nem sok ideje maradt a nyáron, egyik forgatási helyszínről a másikig utazott. Ugyanis részt vett a Korhatáros szerelemben, az Aranyélet harmadik évadában, és főszerepet játszott a Game Over Club című filmben.

Erről a cseppet sem unalmas időszakáról mesélt a Borsnak. 

A Korhatáros szerelem forgatás alatt történt vele egy nagyon vicces eset. Éppen közterületen forgattak, ami hiába volt elkerítve, nem zárták le, hogy a forgalmat ne korlátozzák. A forgatás egyik szünetében pedig kiment a közelben leparkolt kocsijához, hogy magához vegye telefonját. A nagyobbik fiától rengeteg nem fogadott hívása volt, így gyorsan felhívta őt. A gyerek a péntek esti buli utáni hazaérkezés időpontjáról szeretett volna alkudozni. Amíg erről beszéltek, véget ért a színész ebédszünete, s az öltöztető a jelmezével a kezében toporgott mellette, jelezve, hogy nagyon kéne sietniük. Iván szerencsére nem az a szégyellős típus és épp ezért merész döntésre szánta el magát. Az átöltöző busz a tér másik felén volt ezért, hogy időt spóroljon beugrott a kocsijába és ott öltözött át. Csak épp arról feledkezett, meg, hogy a nyílt utcán volt, egy forgalmas út kellős közepén, ahol kocsik és gyalogosok egyaránt elhaladtak.

– Már az átöltözés alatt is totál hülyének néztek, de amikor kiszálltam köntösben és papucsban, ez volt a jelmezem a következő jelenetben, azt nem volt hova tovább fokozni. Zavaromban felkaptam a napszemüvegem, így téve teljessé a komplett idióta képet – mesélte Iván.

Meglepetésére egy idősebb úr igyekezett pártját fogni:

Hirdetés

„Én is mentem már haza ilyen állapotban, de az hajnalban volt, nem fényes nappal” – mondta a bácsi, amivel nem biztos, hogy sokat segített.

A színész elnézést kér mindenkitől, aki szemtanúja volt a jelenetnek.

Forrás: blikk

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!