Itthon

Nagyon rossz hír Orbán kedvencének

Hirdetés

A mezőkövesdi képviselő két év bizalmat kapott a miniszterelnöktől, Tállai Andrást leváltják az adóhivatal éléről.

A Magyar Idők című napilap szerint nem Tállai András felügyeli a továbbiakban lesz a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt. Ez első kézből származó információ, maga Tállai nyilatkozta az egykori mértékadó és mértéktartó lap, a Napi Gazdaság örökségén felhízlalt lapnak.

Idézzük fel, mint mondott a miniszterelnök, Orbán Viktor „régi harcostársának” számító Tállai a kiadványnak: „Az elmúlt két évben elvégeztem azt a feladatot, amelyre korábban megbízást kaptam, így ezentúl nem én irányítom a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt”.

Az érdemei között említi, hogy regnálása alatt a NAV új szemléletben kezdte el végezni a munkáját, mint ahogy azt is, hogy csökkent az adminisztráció, visszaszorult a feketegazdaság, és nagy tudású emberek dolgoznak a hivatalban.

Tállai valóban régi, hűséges és lojális követője Orbánnak, ezért nem is ejti el őt a miniszterelnök. A Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkáraként dolgozik tovább, ami tulajdonképpen parkolópályának tekinthető poszt, mivel nem jár szakpolitikai feladattal; a a tárca előterjesztéseit kell összhangba hoznia a törvényalkotással.

Hirdetés

Forrás: mfor

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!