Itthon

Nagyon súlyos csapás: rendkívül nehéz helyzetbe kerül a vidéki Magyarország

Hirdetés

Rendkívül nehéz helyzetbe kerültek a vidéki könyvtárak, levéltárak, művelődési házak azzal, hogy a kormány elbocsátott több ezer kulturális közfoglalkoztatott embert.

„A turistaszezon közepén, egyik pillanatról a másikra elveszítettük a programszervezőnket” – panaszkodott a Népszavának az egyik somogyi kistelepülés polgármestere.

A vezetőt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy kiderült: akár 3-4 ezer – vidéki könyvtárak, levéltárak, művelődési házak munkáját segítő – kulturális közfoglalkoztatott leépítéséről döntött a Belügyminisztérium.

„Meglehetősen sok a látnivaló nálunk: a csoportok vezetése, koordinálása, a különböző programok, kiállítások megszervezése, az ezzel kapcsolatos anyagok elkészítése egész embert kívánt. Az elmúlt években a kulturális közmunkásoknak köszönhetően remekül működött minden, akadt olyan esztendő, amikor két embert is tudtunk foglalkoztatni, annyi volt a munka. Azóta viszont minden rám, illetve az egyetlen adminisztrátorra hárul, be kellett építenünk a napi teendőink közé egy teljes munkakört. A korábbi közfoglalkoztatottunk jelenleg közmunkásként azért besegít, de – miután a törvény szerint más összegű bér jár a a közmunkásnak, mint a közfoglalkoztatottnak – nagyjából 25 ezer forinttal kevesebbet keres. Eddig bruttó 110 ezret vihetett haza, most pedig 81 ezret”- mondta a polgármester

A leépítést egyébként egyebek mellett azzal indokolták, hogy a kulturális közfoglalkoztatottak jobban képzettek, ezáltal felszívja majd őket a versenyszféra.

Hirdetés

Szakértők szerint ugyanakkor kétharmaduk kistelepüléseken dolgozott, így nehéz elképzelni, hogy a munkaerőhiány ellenére el tudnak helyezkedni.

Forrás: napi.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!