Gazdaság

Nagyon szomorú hír: megszűnik a magyar Negró cukor?

Hirdetés

Megszűnik a győri cukorkagyár működése… te szeretted a Negrót?

A győri üzemben dolgozó 35 embert csütörtökön értesítette a gyár vezetősége a döntésről.

A nyilvános céginformációk szerint a Győri Keksz Kft. árbevétele tavaly 8,3 milliárd forint volt, egymilliárd forinttal több, mint az előző évben. Nyeresége viszont 54 millió forint, 162 millió forinttal kevesebb, mint 2016-ban.

A Mondelez International a világ 160 országában értékesíti termékeit. Az Amerikai Egyesült Államokban székelő vállalat nettó árbevétele tavaly elérte a 26 milliárd dollárt (7198 milliárd forint).

Október végéig pedig befejeződik a Halls cukorkák gyártásának áttelepítése a cég új cukorka- és rágógumigyártó üzemébe, a lengyelországi Skarmibierzbe, amit 2016 év elején jelentettek be.

Hirdetés

Az MTI-nek küldött közleményben kiemelik, a gyártó Mondelez International vezetősége megkezdte a tárgyalásokat a szakszervezettel.

Reményeik szerint november végéig sikerül „tisztességes és méltányos szociális megállapodást létrehozni”.

Azt írják, a cukorkák minőségére nincs hatással a gyártás áthelyezése.

A Gebzében található gyár a vállalatcsoport egyik legtapasztaltabb cukorkagyártó létesítménye, az áttelepítést követően a Negro fenntartható módon versenyképes marad.

Te szeretted a magyar Negrót?

Hirdetés

Fogsz még ezek után enni belőle?

OSZD MEG másokkal is!

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!