Európa

Négyszáz terroristát azonosítottak az oroszok

Hirdetés

Mintegy 400, robbantással fenyegetőző „telefonos terroristát” és e-mail-küldőt azonosítottak az orosz hatóságok, közülük többek ellen büntetőeljárás indult – közölte Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára az Izvesztyija című napilapban hétfőn megjelent nyilatkozatában.

„Mind nagyobb léptéket ölt az úgynevezett telefonos terrorizmus. Az év eleje óta több mint kétezer, elrejtett robbanószerkezettel kapcsolatos bejelentés érkezett, a legtöbb közülük külföldről” – mondta.

Sajtójelentések szerint múlt hétfőn névtelen, később hamisnak bizonyult bombafenyegetés miatt a moszkvai metróhálózat több mint 200 megállóját, az osztankinói tévétornyot, valamint egy tévé- és egy rádióstúdiót kellett átkutatni. Februárban az Interfax szerint a biztonsági szervekhez több mint 800, bankfiókokra, bevásárlóközpontokra és közintézményekre vonatkozó, valótlan bejelentés érkezett.

Patrusev az Izvesztyija-interjúban arra a kérdésre, hogy a terrorelhárítás terén elért sikerek fényében nem lehetne-e enyhíteni a repülőtereken és a tömegrendezvényeken bevezetett biztonsági intézkedéseken, úgy vélekedett, hogy ezekhez már hozzászoktak az emberek, és természetesnek tekintik őket.

Hangsúlyozta: a biztonsági készültségnek összhangban kell lennie a továbbra is valós terrorfenyegetéssel. Elmondta, hogy 2018-ban 35 „terrorista irányultságú bűncselekményt”, köztük 19 terrortámadást sikerült megakadályozni.

Hirdetés

Forrás: MTI

 

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!