Európa

Nem büntetik meg az iszlamistát, aki kidobott az ablakon egy zsidó asszonyt

Hirdetés

Franciaországnak hívták valamikor…

A francia zsidó nőt „Allah Akbár” kiáltással dobták ki az ablakon, mégis felmentették a gyilkosát, arra hivatkozva, hogy be volt drogozva. Miután Franciaországban kimerítette a család a jogi lehetőségeket, most Izraelhez fordulnak. Az izraeli büntetőjog kiterjeszthető olyan antiszemita bűncselekményre, amelyet külföldön követtek el, és ami miatt egy izraeli állampolgár nyújt be panaszt, aki ebben az esetben Sarah testvére – írja a Jerusalem Post.

A francia fellebbviteli bíróság úgy döntött a múlt héten, hogy megerősíti a francia bíróság ítéletét, ami kimondta, hogy Sarah Halimi gyilkosa nem vonható felelősségre a tettéért, mivel kannabiszt fogyasztott a bűncselekmény végrehajtása előtt.

Kobili Traoré (aki Maliból érkezett Franciaországba) 2017. április 4-én ölte meg szomszédját, a 65 éves zsidó nőt, Sarah Halimit, de annyi drogot fogyasztott előtte, hogy nem volt beszámítható tudatállapotban.

A 30 éves férfi brutálisan megverte a nyugdíjas óvónőt, mielőtt kilökte a harmadik emeleti lakása ablakán, közben pedig antiszemita és iszlamista jelszavakat kiabált, de meglepetésre a bíróság úgy döntött, hogy a drog miatt nem volt büntetőjogi felelősségének tudatában. Traore állapotáról összesen három pszichiátriai szakvélemény készült. Mentálisan mindegyik egészségesnek találta a rendszeresen mecsetbe járó férfit, ugyanakkor nem értettek egyet abban, hogy mennyire volt beszámítható a kannabisz fogyasztása okán.

Hirdetés

Traorének a pszichiátrián kell maradnia egészen addig, amíg az orvosok nem látják úgy, hogy vissza tudna illeszkedni a társadalomba. A tett helyszínére 20 évig nem mehet vissza, és ugyanennyi ideig nem is veheti fel a kapcsolatot Halimi családtagjaival. Egyéb büntetést nem kapna.

A család ügyvédei Giles-William Goldnadel és Francis Szipner szerdán bejelentették, hogy az áldozat testvére nevében panaszt kívánnak benyújtani a gyilkos ellen az izraeli bíróságon. Esther Lekover ugyanis izraeli állampolgár, így az izraeli bíróságok ítéletet mondhatnak egy általa benyújtott panaszban, akkor is ha külföldön történt az eset.

Még a francia elnök is megszólalt az ügyben. „Csak azért mert valaki úgy döntött, hogy bedrogozik, majd őrület vesz rajta erőt, nos ez az én szememben még nem menti fel őt a büntetőjogi felelősség alól” – jelentette ki Emmanuel Macron, aki elmondta, hogy arra fogja utasítani igazságügyi miniszterét, hogy dolgozzon ki egy törvénymódosítást.

„Nem az én tisztem, hogy kommentáljak egy bírósági döntést, de azt szeretném mondani a családnak, az áldozat rokonaiknak, és minden zsidó vallású polgártársunknak, akik várták a per végét, hogy szeretném őket biztosítani támogatásomról és elkötelezettségemről és arról, hogy a Köztársaság kész megvédeni őket”– mondta Macron.

Forrás: elemi.hu

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!