Itthon

Nem csak Lendvai Ildikó, az MSZP elnöksége is beállt az „annyira jobboldali” Márki-Zay mögé

Hirdetés

A Magyar Szocialista Párt (MSZP) Márki-Zay Pétert támogatja az ellenzéki előválasztás második fordulójában – írja a párt közleménye alapján a 444 és a 24. Erről a párt országos elnöksége döntött csütörtökön.

A közleményben azt írták:

Az MSZP Országos Elnökségének állásfoglalása alapján – bár mindkét miniszterelnök-jelölt hasonló, az MSZP elvárásaival összhangban álló baloldali-zöld programot képvisel – Márki-Zay Péternek van nagyobb esélye arra, hogy 2022-ben megnyerje az országgyűlési választást. Ezért arra kérik a párttagokat, hogy szavazzanak a hódmezővásárhelyi polgármesterre.

Az MSZP hozzátette, hogy az elmúlt napokban külön úton, de Márki-Zay és ellenfele, Dobrev Klára is azzal fordult a szocialisták vezetéséhez, hogy tegyék egyértelművé a párt álláspontját a miniszterelnök-jelöltek támogatásáról, ezért most eleget tettek ennek a kérésnek.

Azt is írták, hogy az első fordulóban azért támogatták Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltségét, mert az MSZP benne látta azt a politikust, aki aki hitelesen képes képviselni a baloldali és zöld értékeket, ugyanakkor alkalmas arra, hogy egy sokszínű, többféle értékrendet képviselő pártokból álló szövetséget összefogjon, és a pártok felé elköteleződéssel nem rendelkező bizonytalan választókat is megszólítson, és maga mellé állítson.

Hirdetés

Bár Karácsony visszalépett, az MSZP célja nem változott, és úgy látják, hogy Márki-Zay az, aki képes az új többséget maga mellé állítani és így leváltani az Orbán-rendszert.

Csütörtök délelőtt Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke már bejelentette, hogy ő maga Márki-Zayra szavazott, Hiller István és több szocialista polgármester – Horváth Csaba, Gajda Péter, Nemény András, Fekete Zsolt – azonban Dobrev mögé állt be.
Forrás:kuruc.info

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!