Európa

Nem csillapodik a helyzet Grúziában, már az utcán folynak a harcok

Hirdetés

Grúzia ellenzékének a legcsekélyebb mértékben sincs ínyére, hogy a regnáló kormánypárt ismét beterjesztette az úgynevezett „külföldi-ügynöktörvényt”. Az országban hete óta zajlanak a tiltakozások, a grúz ellenzékiek folyamatosan tüntetnek Tbilisziben, Grúzia fővárosában. A tüntetések során többen is megsérültek, az ellenzék vezetőjét kórházban kell ápolni.

Április közepén a grúz parlament első olvasatban elfogadta a külföldi ügynökökről szóló törvényt. A törvényhozás 150 képviselőjéből 83 szavazott az indítvány mellett, míg az ellenzéki képviselők bojkottálták a szavazást. A jogszabálynak hivatalosan két olvasaton kell átmennie ahhoz, hogy törvényerőre emelkedjen. És hogy mi a baja az ellenzéknek a törvényjavaslattal?

Az indítvány előírná, hogy azon szervezeteket, melyek anyagi eszközeiknek beszerzéséhez több mint húsz százalékban külföldi támogatást vesznek igénybe, külföldi befolyásoló ügynökökként regisztráltassák. A kritikus hangok szerint a törvényjavaslat pontosan ugyanarra a metódusra épül, mint amit az orosz kormány alkalmaz a más véleményt képviselők ellen. A javaslat első olvasatban történt elfogadása után már a tetőre hágtak az indulatok: a törvény ellen tüntetők összecsaptak a rohamrendőrökkel, akik paprikasprayt használtak, hogy megtisztítsák a parlament környékét a több ezer tiltakozótól. A tiltakozások április 17-e óta folyamatosan.

 

A grúz törvényhozásban kedden tárgyalták második, és ezzel utolsó előtti olvasatban a vitatott jogszabályt. Már a parlamentben sem volt béke, többször is dulakodásig fajult a helyzet a tanácsteremben. Kedden este aztán ismét több ezren vonultak az utcákra a törvényjavaslat visszavonását követelve, ellenük a rendőrség este már vízágyúkat és könnygázt is bevetett. A törvényjavaslat annak ellenére került terítékre, hogy a kormány tavaly ígéretet tett azzal kapcsolatban; az összes ilyen jellegű intézkedést vissza fogja vonni – írja a Guardian. Az emberek valószínűleg azért is reagálnak ennyire hevesen a javaslatra, mert többen attól tartanak, hogy az ország kezdett nagyon eltávolodni a nyugati szférától.

Hirdetés

Hétfői beszédében az országot irányító Grúz Álom nevű párt alapítója, Bidzina Ivanishvili védelmébe vette a törvényjavaslatot és kemény kritikát fogalmazott meg a Nyugattal szemben. Beszédében többek között kitért arra, hogy fel kell venni a harcot a globalisták ellen, illetve szót ejtett arról is, hogy az ország nyugatbarát ellenzékét valójában külföldi országok titkosszolgálatai irányítják. A kormány kritikusai pedig egyre jobban tartanak attól, hogy a hatalom még az idei parlamenti választások előtt igyekszik elfojtani a kritikus hangokat.

Aránytalan volt a rendőrség válasza?

A tüntetésekre adott rendőri válaszok az egész országot sokkolták: az ellenzéki politikusok és a kormány kritikusai szerint is aránytalan erőszakot alkalmaztak az alapvetően békésen demonstráló állampolgárok ellen. A tüntetőkkel szembeni fellépés azonban Brüsszel bírálatát is kivívta. „Határozottan elítélem a grúz tüntetők ellen tanúsított erőszakot, akik békésen tüntettek a külföldi befolyásról szóló törvény ellen” – fogalmazott Josep Borrell, az EU külpolitikai főképviselője szerdán.

„Grúzia uniós tagjelölti ország. Felszólítom a hatóságokat, hogy biztosítsák a békés gyülekezéshez való jogot. Ennek a tiszteletben nem tartása teljeséggel elfogadhatatlan” – tette hozzá. David McAllister, az Európai Parlament külügyi bizottságának elnöke szerint pedig a szóban forgó törvény elfogadása kisiklathatja Grúziát az EU-tagság felé tartó útról. A grúz belügyminisztérium szerdai közleményében azt írta: a keddi tüntetésen legalább hatvanhárom embert őrizetbe vettek, hat rendőr pedig megsebesült.

A sebesültek között van Levan Khabesvili, a legnagyobb ellenzéki erőnek számító Egyesült Nemzeti Mozgalom (UNM) vezetője is, akit kórházba kellett szállítani. A politikus éjszaka egy fotót is megosztott magáról X-oldalán, melyen vérző fejjel és monoklival látható. A hatóságok szerint Khabesvili ellenállt a rendőri intézkedésnek és megpróbálta lebontani a rendőrségi kordont.

Hirdetés

 

atv

Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!