Európa

Nem csitulnak a harcok Kelet-Ukrajnában

Hirdetés

Nem csitulnak a harcok Kelet-Ukrajnában. Zaporizzsjában lakóházakat ért rakétatalálat. Egy ember meghalt, sokan a romok alatt rekedtek. Kijev szerint Moszkva nem érdekelt a békében. Az oroszok viszont a háború kiszélesedésére figyelmeztetnek az újabb fegyverszállítások miatt. Az Egyesült Államok pedig kijelentette, hogy nem tárgyalnak a békéről, mert a mostani helyzet Oroszországnak kedvező. Szakértők szerint Washington célja nemcsak Oroszország nagyhatalmi törekvéseinek visszaszorítása, hanem Európa gyengítése is.

Térfigyelő kamerák rögzítették a pillanatot, amikor rakétatalálat ért két lakóházat Zaporizzsjában. A forgalmas út mellett álló kilencemeletes épületek nem sokkal a becsapódás után lángba borultak, a lakók pánikszerűen menekültek. Egy ember életét vesztette a támadásban.

„AMIKOR KIJÖTTEM, PUSZTÍTÁS, FÜST, SIKOLTOZÓ EMBEREK, TÖRMELÉK VOLT MINDENFELÉ. AZTÁN JÖTTEK A TŰZOLTÓK ÉS A MENTŐK” – IDÉZTE FEL A TÖRTÉNTEKET AZ EGYIK LAKÓ.

A mentők 33 sérültet szállítottak kórházba, közülük hárman súlyos állapotban vannak.

Tovább nőtt a Rzsiscsivet ért dróntámadás halálos áldozatainak száma. A Kijevtől 64 kilométerre fekvő városban két kollégiumot és egy főiskolát ért találat szerdán, legalább hatan meghaltak.

Hirdetés

Több ember eltűnt, ők feltehetően a romok alatt rekedtek. Sokan súlyos égési sérüléseket szenvedtek.

„ÉREZTEM, HOGY A TESTEM HŐMÉRSÉKLETE ANNYIRA MEGEMELKEDIK, HOGY MÁR MAJDNEM ÉGNI KEZDTEM, EGY MÁSODPERC TÖREDÉKÉRE AZT KÍVÁNTAM, HOGY A FÖLÖTTEM LÉVŐ BETONLAP ESSEN RÁM, HOGY NE ÉGJEK EL ÉLVE” – MONDTA AZ EGYIK KOLLÉGIUM TANÁRA.

Az ukrán városokra mért orosz légicsapások azt mutatják, hogy Moszkva nem érdekelt a békében – fogalmazott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki szerdán váratlanul a keleti frontvonalra látogatott.

„Átadtam az állami kitüntetéseket, megköszöntem katonáinknak a bátorságukat, a kitartásukat, Ukrajnáért, amelyet az ilyen hősöknek köszönhetően védünk. Köszönet mindenkinek, aki az orosz gonosz ellen harcol” – mondta az ukrán elnök, aki szerint világszerte nagyobb egységre és eltökéltségre van szükség az orosz terror mielőbbi legyőzéséhez.

Új és veszélyes szintre emelte a háborút az, hogy az Egyesült Királyság szegényített urániumot tartalmazó lövedékeket küld Ukrajnába – jelentette ki az orosz külügyminiszter. Szergej Lavrov hangsúlyozta: betartják a hadviselés nemzetközi törvényeit.

Hirdetés

„AHOGY AZ ELNÖK ÉS A VÉDELMI MINISZTER MONDTA, FIGYELEMBE KELL VENNÜNK, HOGY BRIT KOLLÉGÁINK EZT AZ ESZKALÁCIÓT EGY ÚJ, NAGYON KOMOLY SZAKASZBA VISZIK”

– fejtette ki.

Az orosz elnök hétfőn közös nyilatkozatot is aláírt a kínai államfővel, amiben az ukrajnai háború mielőbbi, békés lezárását sürgette, és átvette tőle azt a 12 pontos béketervet, amely fegyverszünetet és a béketárgyalások mielőbbi megkezdését sürgeti.

A Fehér Ház azonban kijelentette:

NEM AKARNAK FEGYVERSZÜNETET UKRAJNÁBAN, ÉS NEM KÉRNEK A KÍNAI BÉKETERVBŐL SEM.

Hirdetés
Hirdetés

„Őszintén szólva nem akarunk fegyverszünetet jelen pillanatban, hiszen ez befagyasztaná a frontvonalat, ami lehetővé tenné Putyinnak, hogy megerősítse pozícióit” – mondta a Fehér Ház szóvivője, John Kirby.

Eszkalálni próbálják a háborút, mert látható módon hagyományos fegyverrel nem lehet elérni sem a győzelmet, sem a békét
– erről már a szakértő beszélt az M1-en.

„EZEK A FEGYVEREK NAGY TÁVOLSÁGRA KÉPESEK ÁTLŐNI – HOGY ILYEN EGYSZERŰEN FOGALMAZZAK –, ÉS HOGYHA AZ OROSZOK EZT ÚGY ÉRTÉKELIK, HOGY ITT NEMCSAK ARRÓL VAN SZÓ, HOGY VALAKI HADIANYAGOT SZÁLLÍTOTT A VELÜK SZEMBEN ÁLLÓ FÉL SZÁMÁRA, HANEM GYAKORLATILAG PROVOKÁLNI AKARJA AZ OROSZ TERÜLETEKEN VALÓ ELLENCSAPÁSOKAT, AKKOR AZT GONDOLOM, ERŐSÖDNI FOG A HÁBORÚ”

– fogalmazott Földi László.

A szakértő szerint az Egyesült Államoknak nem csupán Oroszország visszaszorítása, nagyhatalmi státuszának megkérdőjelezése a célja, hanem Európa gyengítése is.

Forrás:

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!