EurópaItthon

Nem hagyja jóvá a helyreállítási tervet Brüsszel – beindult a zsarolás

Hirdetés

Az Európai Bizottság mindaddig nem fogja jóváhagyni a magyar nemzeti helyreállítási tervet, amíg az Orbán-kormány nem hajt végre igazságügyi reformot és ad megfelelő garanciákat arra, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által feltárt korrupciós ügyeket megfelelően ki is vizsgálják a nemzeti hatóságok – nyilatkozta Didier Reynders jogérvényesülésért felelős uniós biztos az Eurologusnak.

Reynders a legújabb jogállamisági jelentés apropóján adott interjút hétfőn három sajtótermék – a Politico brüsszeli, uniós ügyekkel foglalkozó médiuma, a Delo szlovén napilap és az EUrologus – munkatársainak.

A hvg.hu-n megjelent írás szerint a kedden nyilvánosságra hozott második jogállamisági jelentés négy fő területen elemzi a jogállamiságot: az igazságszolgáltatás függetlensége, a korrupció elleni fellépés, a sajtó sokszínűsége, a fékek és ellensúlyok rendszere, és külön hangsúlyt fektet arra, hogy a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések demokratikusságát is megvizsgálja.

A jelentés Magyarországgal kapcsolatban többek között megállapítja, hogy:

  • Továbbra is fennállnak az ügyészség szervezeti felépítésével kapcsolatos aggályok, nincs megfelelő garancia a politikai befolyás kivédésére.
  • A bírói függetlenséget is egyre kevésbé védi a magyar rendszer – az új fejleményekre példának hozzák a Kúria elnökének kinevezése körüli ellentmondásokat.
  • A jogbiztonság szempontjából problémás, hogy a kormányzati szervek az Alkotmánybíróságnál fellebbezhetnek a számukra kedvezőtlen ítéletek ellen.
  • A törvények gyakori módosítása aláássa a jogszabályi környezet kiszámíthatóságát, bizonyos törvényeket még a megszokottnál is gyorsabb tempóban fogadtak el.
  • Az állami alkalmazottaknak és politikusok vagyonnyilatkozatának nincs rendszerszintű ellenőrzése, a gyanúsan nagy vagyonosodást csak akkor ellenőrizhetik, ha bűnügyi nyomozás is folyik az illető ellen.
  • Tavaly óta néhány magas rangú tisztviselő ellen is indították eljárást a korrupció gyanúja miatt, de összességében a magas rangú tisztviselők és közvetlen környezetük korrupciógyanús ügyeinek kivizsgálása igen korlátozott.
  • A korrupcióellenes kormányzati program csak a közszférára korlátozódik, kihagyva a többi kockázatos területet.
  • A Médiatanács politikai függése aggályos, Klubrádió esete, kormánymédia állami támogatásai és befolyás a médiapiac felett.
  • Az újságírók közadatokhoz való hozzáférését tovább korlátozták járvány miatt.
  • A járványhelyzetre való tekintettel az alkotmány kiemelt jogokat adott a kormánynak, amelyek addig lesznek érvényben, míg a kormány máshogy nem dönt.

A jelentés célja, hogy párbeszédet folytassunk jogállamiságról a tagállamokkal. Ha ez létrejön, és látjuk, hogy a tagállamok javaslatokat tesznek, és megvalósítják a reformokat, az jó. De ha ez nincs meg, akkor minden más eszközt be fogunk vetni – mondta Reynders.

Hirdetés

Forrás: mfor

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!