Európa

Vége van a jó világnak az ukrán menekülteknek Hollandiában

Hirdetés

A Hollandiában menekültstátuszt kapott és már munkába állt ukránoknak a jövőben havonta mintegy 350 euróval hozzá kell járulniuk ellátásuk költségeihez – jelentette be Eric van der Burg igazságügyi és belbiztonságért felelős államtitkár a parlament alsóházának írott feljegyzésében.

Az Ukrajna elleni orosz háború kezdete óta az ukrán menekültek vízum nélkül élhetnek és dolgozhatnak Hollandiában, és mentesülnek a rezsi, az egészségbiztosítás és a helyi adók fizetése alól. Emellett havonta 280–380 eurót kapnak a helyi önkormányzattól a megélhetési költségek fedezésére, ám ez a támogatás megszűnik, amint munkába állnak.

Az államtitkár rövid távon 105 eurós személyenkénti hozzájárulást vezetne be minden felnőtt számára az áram-, gáz- és vízköltségek fedezésére. Az olyan szálláson élő ukránoknak, ahol az étkezést is biztosítják számukra, ezenfelül fejenként 242,48 eurót kell majd fizetniük.

Több holland párt egy rászorultsági alapú rendszer bevezetését szorgalmazta annak érdekében, hogy a fizetendő összeget a jövedelem függvényében határozzák meg, de Eric van der Burg szerint ez túl bonyolult lenne, részben azért, mert sok ukránnak változó a havi jövedelme.

A miniszter továbbá úgy döntött, hogy az ukrán menekülteknek továbbra sem kell fizetni szállásköltséget, mivel sokan közülük átmeneti befogadóhelyen élnek. Hozzátette, hogy ez azért sem lehetséges, mert a szálláshoz való hozzájárulást bérleti díjként lehetne értelmezni, ami az ukrán menekülteket bérlőként több joggal ruházná fel, és nagyobb felelősséget róna a befogadókra.

Hirdetés

Forrás:

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!