Európa

Nem tette zsebre Olaf Scholz német kancellár azt a nyílt levelet, amit kapott

Hirdetés
„A nagy többség nem hajlandó feláldozni nehezen megkeresett életszínvonalát Ukrajna miatt. Ez nem is a mi háborúnk!” – olvasható a levélben.
Akarsz-e az a kancellár lenni, aki tönkretette Németországot? Tényleg fel akarod áldozni a hazádat?
– tette fel a kérdést egy kézműves-szakszervezet egy nyílt levélben, amelyet több mint egy tucatnyian írtak alá.
A V4NA nemzetközi hírügynökség tudósítása szerint a levélben felszólították a kancellárt, hogy állítsa le az Oroszország elleni szankciókat, és törekedjen inkább arra, hogy részt vegyen a béketárgyalásokban.
„Mi, kézművesek a vásárlóinkkal folytatott számos beszélgetésből tudjuk, hogy a nagy többség nem hajlandó feláldozni a nehezen felépített életszínvonalát Ukrajna miatt. Ez nem is a mi háborúnk!”
– olvasható a kézműves mesteremberek levelében. Bár a szakszervezet elítéli és az ENSZ Alapokmánya 2. cikkének egyértelmű megsértéseként bírálja Oroszország Ukrajna elleni támadását, leszögezte, hogy a németek számára fontosabb az, hogy aggódnak a gyermekeik, az unokáik jövőjéért, és aggódnak a vállalkozásaik fennmaradásáért, valamint az országuk biztonságáért.
Az aláírók kételkednek abban, hogy Ukrajna olyan állam, amelyért érdemes Németországot elpusztítani. Ennek során a Transparency International kiadványára hivatkoznak, amelyben Ukrajna 2021-ben a 122. helyen állt a korrupcióban – egyetlen más európai ország sem szerepelt rosszabbul. „És ezért akarod kockáztatni Németországot?”
– tették a fel a kérdést a kézművesek a kancellárnak, akik végül azt is megjegyezték: ha az árak tovább emelkednek, akkor az átlagos bért keresők hamarosan már nem lesznek képes fizetni a megélhetési kiadásaikat. Akkor még a teljesen normális, szükséges kézműves-szolgáltatások is megfizethetetlenné válnának – ami viszont elbocsátásokhoz és üzletek bezárásához vezetne.
A történtekről eredetileg a V4NA nemzetközi hírügynökség számolt be.
napitema,,com

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!