Európa

Nem utasítják ki Franciaországból a nőket erőszakoló kongói migránst

Hirdetés

Meztelenül, felpuffadt arccal találtak meg egy nőt Párizs egyik (egyébként nyugodt) elővárosában, Roissy-en Brie-ben, egy parkban – egy többszörösen visszaeső kongói migráns vetkőztette le, verte össze, és minden bizonnyal meg is erőszakolta. Egy abszurd jogszabály miatt nem utasítják ki Franciaországból, akármennyit bűnözik is.

A Le Parisien napilap tudósítása szerint a támadó Mike Kasenga Mulenga, korábbi szexuális bűncselekmények miatt már többször büntetett kongói politikai menekült volt. A politikai menekültstátuszt élvező migránst őrizetbe vették emberölés kísérlete miatt.

Az áldozat egy 43 éves nő, a Macron-párt helyi képviselőjelöltje.

A Les Valeurs Actuelles (VA) hetilap értesülése szerint a kongói migránst már 2006-ban ki kellett volna utasítani erőszakos bűncselekmény miatt, erre azonban a jogszabályok miatt nem kerülhetett sor. A kongói férfi politikai menekült státuszban volt, emiatt a kitoloncolási eljárás komoly akadályokba ütközött.

Miután Mulenga politikai menekült, kitoloncolását kizáró ok merült fel ismét, ami, figyelembe véve az elkövető agresszív múltját, súlyos kérdéseket vet fel a VA szerint. Amit egyértelműen le lehet szögezni, az az, hogy a bűnöző migráns nem tudott, de inkább az a valószínűbb, hogy nem is akart a francia társadalomba integrálódni.

Hirdetés

Jelenleg zajlik a bizonyítási eljárás, ezért még nem tudni teljes biztonsággal, hogy az eszméletlen állapotban megtalált nőn szexuális erőszakot is elkövettek-e. A feltételezések és az előzmények alapján viszont szakértők szerint egyértelmű, hogy a politikai menedékjogot élvező kongói elkövető bűnelkövetői profiljába illik ez a bűncselekmény is. A kongói migránsnak ugyanis hosszú a bűnügyi előélete, kétszer pedig súlyos szexuális bűncselekmény miatt is elítélték már.

Története egy már-már klasszikusnak nevezhető migránssors Franciaországban: az 1988-ban Franciaországba érkező migráns ellen 1998 óta érvényes kiutasítási végzést hoztak szexuális erőszak elkövetése miatt, annak ellenére, hogy 1994-ben 10 évre szóló tartózkodási engedélyt szerzett. 2006-ban pedig kötelező lett volna hazaküldeni Kongóba.

A kiutasítást viszont soha nem tudták végrehajtani.

A megyei prefektus elmondta a Le Parisien napilapnak, hogy erre azért nem kerülhet sor, mert a menekültstátuszhoz tartozó  védelem nem ad arra felhatalmazást a francia államnak, hogy a menekültet kiutasítsa”. De még ennél is megdöbbentőbb, hogy 8 nappal a most elkövetett szexuális erőszak előtt a többszörösen visszaeső Mulengát lopásért és – hivatalosan – szúrófegyver alkalmazásáért 6 hónap börtönre ítélték egy másik párizsi elővárosban, Bobigny-ben, de annak végrehajtását valamiért nem rendelték el.

Az alapvető probléma a mostani ügyben is az, hogy a politikai menedékjogi státuszt kizárólag a Francia Menekült- és Hontalanügyi Hivatal (Ofpra) tudná visszavonni. Azonban csak akkor, ha a bűncselekményt terrorizmussal összefüggésben követte volna el, vagy ha az adott bűncselekményért járó büntetési tétel elérné a 10 évet.

Hirdetés

A jelenlegi francia büntető törvénykönyv szerint tehát nincs lehetőség a kiutasításra. 2006-ban Mulengát 10 év börtönre ítélték erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt, azaz, így már visszaküldhették volna Kongóba. De ahelyett, hogy a szabályok alapján az Ofpra visszavonta volna a politikai menekült státuszát, az automatikus visszavonás után később megmagyarázhatatlan okból megismételte a státusz kiadását. Vagyis: egy politikai menedékjogot kapott migránstól csak akkor vonhatják vissza a menekültjogi státuszt Franciaországban, ha terrorizmusért ítélik el, vagy ha legalább 10 év börtönre. (Nem adódnak össze különböző büntetések, vagyis ha egy migráns kétszer kap 5 év börtönt, akkor is maradhat.) Mike Kasenga Mulenga kegyetlenül erőszakos bűncselekményekért egyszer tehát kapott egy 10 éves börtönbüntetést, a menekültügyi hatóság első fokon (automatikusan) vissza is vonta menedékjogát, de aztán – teljesen abszurd módon – visszaadta. Így hiába kapott 10 év börtönt, megtarthatta menekültstátuszát és maradhatott Franciaországban. Most, hogy ismét bűnözött, lehetetlen lesz kiutasítani, hiszen jogi szakértők szerint legfeljebb 8 év börtönt kaphat.

A Le Parisien napilap megkereste az ügyben François Bouchart-t, Roissy-en-Brie polgármesterét, aki megdöbbentőnek nevezte az ügyet, hozzátéve, hogy „Franciaországban a jogi rendelkezésekkel és a büntetések végrehajtásával is komoly gondok vannak”. Megdöbbenésére az is okot ad, hogy az áldozat, a 43 éves asszony a márciusi önkormányzati választásokon egy listán szerepel a polgármesterrel.

A cikkhez eddig érkezett több száz hozzászólás többsége arra hívja fel a figyelmet, hogy a jelenlegi migránspárti balliberális kormány helyett egy olyanra lenne szükség, amelynek van politikai akarata ahhoz, hogy a jogszabályokat a megváltozott időkhöz igazítsa, és olyan döntéseket hozzon, amelyek megvédik a francia embereket. Erre ma Franciaországban csak a jobbközépen és a radikális jobboldalon található politikusok lennének képesek. Mások arra utalnak, hogy ha a bűncselekményt Kongóban követte volna el egy francia, őt „két nap alatt ítélnék el, és azonnal kiutasítanák Kongóból.”

Forrás: origo

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!