Tech

Német tudósok jó hírt közöltek a koronavírusról – ez mindent megváltoztat

Hirdetés

A koronavírus elleni küzdelem szempontjából fontos tanulságokkal szolgálhat az a tömeges tesztelés, amelyet német kutatók végeztek egy fertőzött nyugat-németországi községben.

A vizsgált emberek hetede immunitást szerzett a vírussal szemben, a halálozási ráta pedig jóval alacsonyabb az eddig ismertnél.

Az észak-rajna-vesztfáliai Heinsberg körzete a koronavírus-járvány egyik gócpontja Németországban; alig van olyan régió, ahol több vírushordozót diagnosztizáltak, mint itt. A fertőzött települések közé tartozik Gangelt, ahol a februári karnevál után berobbant a járvány, írja a Spiegel.

A német lap szerint kutatók a tartományi kormány megbízásából nemrég tömeges teszteléseket végeztek a községben, amelyek első eredményeit már nyilvánosságra is hozták.

Az egyik fontos eredmény, hogy a vizsgálatba bevont emberek 14 százalékának a vérében már ellenanyagot találtak.

Hirdetés

A tesztelt lakosok mintegy hetede tehát valószínűleg immunissá vált a koronavírussal szemben a következő 6-18 hónapra – azaz nem fertőződhet meg ismét és nem is fertőzhet meg másokat, állítják a német kutatók.

Aktív fertőzést mindössze két százaléknál mutattak ki. A vizsgálatot 500 fős, a régió szempontjából reprezentatív mintán végezték el.

Másrészt az is kiderült, hogy a koronavírus halálozási rátája ötször kisebb a településen, mint Németország egészében: a diagnosztizált vírushordozók 0,37 százaléka vesztette életét.

Országosan ez az arány mintegy két százalék, nemzetközi szinten pedig még ennél is jóval magasabb értékeket jegyeztek fel: Olaszországban például 10 százalék körül mozog a halálozási ráta.

Kutatók szerint Gangeltben, ahol egyébként 12 ezren laknak, valószínűleg azért ilyen alacsony a mutató, mert a szokásosnál jóval több embert teszteltek – közöttük olyanokat, akiknél a vírus alig okozott tüneteket, vagy akik nem is tudtak arról, hogy fertőzöttek.

Hirdetés

A Spiegel szerint az eddig ismert számok arra utalnak, hogy a koronavírus a feltételezettnél jóval kevésbé lehet halálos.

A lap szerint virológusok úgy vélik, hogy a járvány gyengülni fog, amennyiben a lakosság hatvan százaléka fertőzött lesz, és átvészeli a vírust – ekkor lép fel az úgynevezett nyájimmunitás.

Ezzel együtt egyelőre előzetes eredményekről van szó, és azokat nem lehet automatikusan rávetíteni Németország egészére, mivel a településen a fertőzöttek aránya magasabb az országosnál.

A német kutatók szerint az eredmények alapján jó döntés volt bevezetni a karantént, mivel így kordában lehet tartani a fertőzések számát (és így nem terhelődik túl az egészségügyi rendszer).

Ugyanakkor – teszik hozzá – már újabb szakaszba lehet lépni: a járványellenes korlátozások fokozatosan feloldhatók.

Hirdetés
Hirdetés

Ehhez persze az is kell, hogy az emberek továbbra is betartsák a higiéniai előírásokat, a veszélyeztetett csoportok – betegek és idősek – pedig maximális védelmet kapjanak, mondják a kutatók.

A Johns Hopkins Egyetem adatai szerint Németországban szombat estig 120 ezer koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak. A betegséggel összefüggésben mintegy 2700-an hunytak el, több mint 52 ezren meggyógyultak.

 

Forrás: privátbankár

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!