Európa

Németország megint hergeli az oroszokat

Hirdetés

A moszkvai külügyminisztérium szombati közlése szerint Németországban döntés született arról, hogy tömegesen kiutasítanak orosz diplomatákat.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő egyúttal jelezte, hogy Oroszország ellenlépéseket készül tenni, ami azt jelenti, hogy Moszkva szintén kiutasít majd német diplomatákat az országból.

A TÁJÉKOZTATÁS ARRA NEM TÉRT KI, HOGY AZ ÉRINTETT OROSZ DIPLOMATÁK MÁR EL IS HAGYTÁK-E NÉMETORSZÁGOT, VAGY A KÖZELJÖVŐBEN FOGJÁK ŐKET KIUTASÍTANI.

Zaharova elmondta: jelentősen korlátozni fogják a Németországot Oroszországban képviselő diplomaták maximális létszámát, erről április elején már tájékoztatták is a német nagykövetet.

OROSZORSZÁG ÉS NÉMETORSZÁG MÁR KORÁBBAN IS KÖLCSÖNÖSEN UTASÍTOTT KI DIPLOMATÁKAT, A KÉPVISELET MINDKÉT ORSZÁGBAN MÁR MOST IS CSÖKKENTETT SZINTŰ.

Hirdetés

Szombat reggel egy orosz kormányzati különgép landolt Berlinben, a gépet délutánra várják vissza Moszkvába. Azt nem tudni, hogy ennek köze van-e az orosz diplomaták kiutasításához – írta a dpa német hírügynökség. Mindenesetre az orosz provokációnak tartják a diplomaták minden előzmény nélküli kiutasítását.

Forrás: Origo

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!