Európa

Németország árulója kitart a 2015-ös hazugsága mellett

Hirdetés

Angela Merkel ügyvezető német kancellár szerint beigazolódott az a 2015-ben tett híres kijelentése, amely szerint „sikerülni fog, megoldjuk” (wir schaffen das), vagyis Németország megbirkózik a migránshullámmal.

Az új szövetségi kormány decemberre várt megalakulása után visszavonuló politikus a Deutsche Welle német nemzetközi közszolgálati médiatársaságnak egy vasárnap közölt interjúban arra a kérdésre, hogy szerinte sikerült-e 2015-ben megbirkózni a „menedékkérők” beáramlásával, kijelentette, hogy Igen, megcsináltuk! (Ja, wir haben das geschafft!)

Kifejtette, hogy nem minden ment „ideálisan”, és voltak súlyos incidensek is. Példaként említette a 2015/2016-os kölni szilvesztert, amikor nők százait rabolták ki és zaklatták szexuálisan többnyire észak-afrikai származású, menedékkérőként érkezett bűnözők.

Ugyanakkor rengeteg helyi önkormányzati vezető és önkéntes segített megbirkózni a menedékkérők elhelyezésének és ellátásának kihívásával. A menekülthullámmal érkezett emberek körében pedig „csodálatos példáink vannak a sikeres emberi fejlődésre” – emelte ki Angela Merkel, példaként említve a leérettségizett fiatal menedékkérőket. Azonban „még nem sikerült leküzdenünk a menekülés okait, és nem sikerült elérnünk, hogy Európa (az Európai Unió) egységes menekültügyi és migrációs rendszerrel rendelkezzen”. Ezért még sok a tennivaló a nemzetközi migráció területén – mondta Angela Merkel.

A kancellári tisztségből 16 év – négy ciklus – után távozó politikus arra a kérdésre, hogy melyek voltak a legnagyobb kihívások hivatali ideje alatt, elmondta, hogy „a Szíriából és a környező országokból menekülésre késztető nyomás” és a koronavírus-világjárvány volt a legnagyobb személyes jellegű megpróbáltatás, mert mindkét ügy közvetlenül érintette az embereket, mindkét esetben „emberi sorsok” alakulása volt a tét.

Hirdetés

Angela Merkel 2015. augusztus 31-én tette híressé vált kijelentését, hogy Németország megbirkózik a „menekült”hullámmal, majd négy nappal később Werner Faymann akkori osztrák kancellárral úgy döntött, hogy Ausztrián keresztül Németországba utazhatnak a Magyarországon az osztrák határ felé gyalog elindult menedékkérők. Abban az évben minden korábbinál több, 890 ezer menedékkérők érkezett.

Az újonnan érkezők száma 2016-ban 280 ezerre süllyedt, és azóta is folyamatosan csökken. A 83,1 millió lakosú országban nagyjából 1,8 millió olyan ember él, aki menedékkérőként érkezett. Legnagyobb részük, 1,1 millió ember 2015 óta él az országban.

Forrás: MTI nyomán kuruc

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!