Európa

Németország új kezdeményezést indít Ukrajna érdekében

Hirdetés

Németország új kezdeményezést indít Ukrajna légvédelmének erősítésére, ennek érdekében Annalena Baerbock külügyminiszter és Boris Pistorius védelmi tárcavezető a NATO- és uniós partnerekhez, de harmadik államokhoz is segítségért fordultak – ismertették szerdán a minisztériumok szóvivői Berlinben.

A tájékoztatás szerint Berlin „továbbra is Ukrajna légvédelmének tartós támogatására helyezi a hangsúlyt”. Felidézték, hogy Németország egy harmadik Patriot légvédelmi rendszert is Ukrajna rendelkezésére bocsájt. A német külügyminisztérium illetékese kiemelte, hogy a kérdést G7-országok külügyminisztereinek találkozóján is megvitatják csütörtökön, illetve pénteken Capriban, de az uniós külügyminiszterek hétfői tanácskozásán is erről lesz szó.

Baerbock még mielőtt elindult a G7-ek találkozójára, arról beszélt, hogy jelen helyzetben fokozott erőfeszítéseket kell tenni a partnerekkel „a levegőből érkező orosz terror elhárítása érdekében”. „Az erősebb légvédelem létkérdés az ukrajnaiak ezrei számára, és a legjobb védelem a saját biztonságunk érdekében” – fogalmazott a német diplomácia vezetője.

A német kezdeményezés támogatását eddig Hollandia, Dánia és Csehország jelezte azzal, hogy még vizsgálják, mivel tudnak hozzájárulni – közölte Mark Rutte holand miniszterelnök hivatali partnereivel tartott találkozóját követően.

MTI

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!