Világ

Nemi erőszakkal vádolják Soros emberét

Hirdetés

A Soros Fund Management egykori vezetőjét, Howard Rubint több nő is azzal vádolja, hogy megerőszakolta és durván bántalmazta őket. Rubin tagadja a vádakat, a hat feltételezett áldozat összesen 18 milliós dollár kártérítést követel.

A most 66 éves Howard Rubin a bevándorláspárti tőzsdespekuláns New York-i székhelyű befektetésialap-kezelőjét, a Soros Fund Managementet vezette 2008 és 2015 között – írja az Origo.

A New York Post információi szerint egy helyi bíróság azzal vádolja, hogy

manhattani luxuslakásában megerőszakolt egy nőt.

Ezt követően Howard Rubin olyan durván megverte áldozatát, hogy annak elmozdult a jobb mellében található implantátuma. A bántalmazott nő sérülése annyira súlyos volt, hogy a plasztikai sebésze nem volt hajlandó megműteni.

A lap által megszerzett vádirat szerint egy másik nő is nemi erőszakkal vádolta meg Howard Rubint. Soros egykori embere azt mondta neki, hogy szadomazo szex során olyan durván fogja megerőszakolni, mint a lányát…

Hirdetés
Ezután valóban megerőszakolta.

Egy harmadik nő azt állítja, hogy Howard Rubin a manhattani luxuslakásán rendezett szexpartikon többször bedrogozta őt, ami miatt drogfüggővé vált.

A vádlók között van két Playboy playmate, Mia Raquel Lytell és Amy Moore, illetve két modell, Stephanie Caldwell és Emma Hopper. Két másik feltételezett áldozatnak pedig nem hozták nyilvánosságra a nevét.

Tehát Soros emberét összesen hat nő perli, akik 18 millió dollár kártérítést követelnek bántalmazójuktól.

A New York Post úgy tudja, hogy Howard Rubin ellen 2017 novemberében tették meg az első feljelentést, a tárgyalást pedig 2020 márciusára tűzték ki, de a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztani 2021 novemberére. A vallomások alapján a bántalmazások 2015-ben kezdődhettek.

Howard Rubin valamennyi ellene felhozott vádpontot tagadja. Az ügyvédje pedig arra hivatkozik, hogy védence a fent említett nőkkel aláíratott egy megállapodást, amelyben azok vállalták az erőszakos szexszel járó esetleges sérüléseket, valamint azt is, hogy mindent titokban tartanak.

Hirdetés

A bírósági iratokból kitűnik, hogy Soros egykori embere azt állítja, figyelmeztette a nőket, hogy az általa kedvelt szadomazo szex nagyon fájdalmas lesz nekik.

Ugyanakkor szerinte a legtöbb nő szereti az ilyesmit, és ezért is térnek vissza hozzá.

A New York Postnak nyilatkozó egyik bennfentes szerint Howard Rubin a drogfüggővé tett nő esetében azzal védekezik, hogy csak fájdalomcsillapítókat adott neki a szadomazo partik után.

Az áldozatok ügyvédje, John Balestriere szintén nyilatkozott a New York Postnak. Ő azt mondta, hogy védenceinek fogalmuk sem volt a szadomazo szexről és a fájdalmakról, ők azt hitték, hogy csupán könnyed fétisjátékot játszik velük, és talán készít róluk néhány fotót. Az ügyvéd szerint egyikük sem számított verésre vagy más jellegű fizikai bántalmazásra.

Forrás: 888

Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!