Tech

Nincs megállás??? Halálos agyevő kórokozó szökött ki egy francia laboratóriumból

Hirdetés

Egy francia kutatóintézet nemrég lefolytatott nyomozásából kiderült, hogy egy, már visszavonult laboratóriumi dolgozó munkája közben fertőződhetett meg a veszélyes kórokozóval.

A Science Magazine beszámolója szerint egy meg nem nevezett páciens az egyik francia szövetségi kutatóintézetben tanulmányozta a rendkívüli veszélyeket magukban hordozó, extrém módon fertőzőképes fehérjéket, a prionokat.

Mindez nem lett volna probléma, ha néhány hete nem diagnosztizálták volna nála az úgynevezett Creutzfeldt–Jakob-szindrómát, ami egy súlyos agybetegség.

Az eset hatására egész Franciaországra moratóriumot hirdettek ki, több mint kilenc laboratóriumot bezártak annak érdekében, hogy egyrészt kiderítsék, mekkora a baj, másrészt meghatározzák, a lakosságot is fenyegetheti-e a prionfertőzés.

A vizsgálatok még jelenleg is tartanak, ezért még nem lehet biztosra mondani, hogy éppen a kísérletezések következtében kaphatta-e el az agyevő priont a dolgozó, vagy csupán véletlen egybeesésről volt szó, ám mivel a Creutzfeldt–Jakob-szindróma egy meglehetősen ritka rendellenesség, így az utóbbi opció lényegében kizárható.

Hirdetés

Az érintett páciens egyébként a körülményekhez mérten jól érzi magát, bár a betegség ellen nincs se vakcina, se terápiás módszer, illetve gyógyszer sem, és gyakran évtizedekig lappanghat a gyilkos fehérje a szervezetben, még mielőtt jelentkeznének a tünetek.

Talán a leghátborzongatóbb része az egész történetnek, hogy ez már a második eset, Franciaországban ugyanis két évvel korábban egy Émilie Jaumain nevű kutatónál tíz évvel azután fedezték fel a fertőzést, hogy egy rutin prionvizsgálat során elvágta a hüvelykujját az egyik üvegcsével, ezáltal bekerülhetett véráramába a gyilkos fehérje.

A nő később belehalt a szövődményekbe, az incidens hatására pedig szigorítottak a laboratóriumi szabályokon, ám úgy tűnik, ez mégsem vezetett sikerre, hiszen egy újabb katasztrofális baleset következett be.

Forrás

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!