Európa

Norvégia bekeményít az ukránokkal szemben

Hirdetés

A norvég kormány „kevésbé kecsegtetővé” kívánja tenni az ideiglenes védelemmel rendelkező ukrajnaiakra vonatkozó szabályokat írja a kiszo.net.

A norvég kormány a juttatások egy részének megváltoztatásával azt kívánja elérni, hogy kevesebb menekült érkezzen az országba. A változtatások vonatkoznak a lakhatásra, a családok segélyezésére, a ki- és beutazásra. Arról, hogy a megszorítások azokat is érinti-e akik már Norvégiában tartózkodnak, még tartanak az egyeztetések.

Megjegyzendő, eddig az északi ország jóval jelentősebb támogatást nyújtott a menekülteknek, mint a szomszédos államok. A különféle juttatások összege 2-4-szerese volt a svédországinak, és több mint duplája a dániainak. Minden bizonnyal ennek tudható be, hogy az utóbbi két hónapban Norvégiába 50 százalékkal többen érkeztek, mint Dániába, Svédországba és Finnországba együttvéve.

Az oroszok Ukrajna elleni inváziójának kezdete óta Norvégia 4,5 milliárd korona (mintegy 380 millió euró) humanitárius támogatásában részesítette Ukrajnát és az ukrajnai menekülteket.

Forrás:

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!