Európa

Itt az újabb orosz nukleáris fenyegetés

Hirdetés

Az Egyesült Államok és a NATO-országok továbbra is táplálják az ukrajnai konfliktust azzal, hogy fegyvereket és lőszereket szállítanak a kijevi vezetésnek – erről beszélt Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a kedden Moszkvában megrendezett XI. nemzetközi biztonsági konferencia megnyitóján.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Moszkvában megrendezett XI. nemzetközi biztonsági konferencia megnyitóján figyelmeztetett:

Ukrajna fegyverekkel való ellátása a nukleáris hatalmak közvetlen összecsapásához vezethet.

Lavrov azt követően nyilatkozott az Ukrajnába irányuló nyugati fegyverekkel kapcsolatban, hogy hétfőn az Egyesült Államok újabb, 200 millió dollár értékű biztonsági segélyt jelentett be. A támogatás egyebek mellett légvédelmi lőszereket, tüzérségi lőszereket és aknamentesítő berendezéseket tartalmaz. Washington továbbá kiegészítő költségvetésen is dolgozik Kijev számára – írja a Magyar Nemzet a Reuters alapján.

A TÁRCAVEZETŐ SZERINT AZ UKRAJNAI HÁBORÚBAN NAGY FELELŐSSÉGE VAN A NYUGATNAK, MELY OROSZORSZÁG GYENGÍTÉSÉT TŰZTE KI CÉLUL, ÁM MINDEZ TEMÉRDEK EMBERI ÁLDOZATTAL JÁR.Beszédében rámutatott, Washington és Kijev továbbra is elutasítja a béketárgyalásokat. „Az Egyesült Államok által vezetett NATO nem áll készen arra, hogy feladja Oroszország megfékezésére irányuló geopolitikai projektjét” – fűzte hozzá Lavrov.

Az orosz külügyminiszter szerint történelmi időket élünk, amikor egy igazsásosabb és fenntarthatóbb világrend van kialakulóban.

A nemzetközi konferencián Vlagyimir Putyin orosz elnök videókapcsolaton keresztül mondta el beszédét, melyben arról beszélt, nem tartja kizártnak, hogy az AUKUS (Ausztrália, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok által létrehozott védelmi partnerség) integrálódjon a NATO katonai szövetségbe. Az államfő szerint a Nyugat célja az lehet, hogy a lépéssel biztosítsa dominanciáját az ázsiai–csendes-óceáni térségben. Az AUKUS védelmi paktumot 2021. szeptember 15-én írták alá a résztvevő országok, melynek értelmében nukleáris meghajtású tengeralattjárókkal látják el Ausztráliát. Putyin annak is hangot adott, hogy a nyugati országok ellenállnak a többpólusú világrend kialakításának: régi és új konfliktusokkal igyekeznek megakadályozni az új hatalmi központok kialakulását– fogalmazott.

Hirdetés

Hozzátette: nyilvánvaló, hogy akik ezt teszik, hasznot akarnak húzni az emberi tragédiákból és egymás ellen akarják uszítani a népeket.

Forrás: Origo

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!