Itthon

Nyáron újraindul az iskola? Itt vannak a javaslatok

Hirdetés

Az oktatási akciócsoport nem zárta ki, hogy egyes településeken az alsósoknak újrainduljon az oktatás az iskolákban. A Nemzeti Pedagóguskar elnöke, az akciócsoport tagja szerint azonban az iskolába járást nem lehetne kötelezővé tenni – írja az Infostart cikkére hivatkozva a 888.hu.

Az oktatási munkacsoport kizárólag javaslatokat tud tenni, a döntés meghozatala a kormány dolga – hangsúlyozta az InfoRádiónak Horváth Péter a portál beszámolója szerint. A szakember elmondta, az akciócsoport komoly megbeszélést folytatott azzal kapcsolatban, hogy van-e értelme júniusban újraindítani az iskolai oktatást, és ha igen, akkor az ország mely területein és milyen évfolyamokon.

Meglátásuk szerint erre az első négy osztályban lenne lehetőség, azonban a kötelezőséget kényes kérdésnek tartják, miután biztosan vannak olyan szülők, akik jobban féltik visszaengedi a gyermeküket az iskolapadba. A párhuzamos, vagyis az egyszerre történő digitális és helyi oktatást viszont semmiképp sem támogatnák, hiszen erre megfelelő számú munkaerő sincsen.

A portál beszámolója szerint a Nemzeti Pedagóguskar elnöke megjegyezte, külföldön is számos megoldás született, hiszen a legtöbb országban nem állt vissza százszázalékosan a hagyományos oktatás. Mindenesetre az oktatási akciócsoport azt támogatja, hogy ha valakik, akkor az első–negyedik évfolyamosok térhetnének vissza, elsősorban azokon a településeken, ahol kisebb mértékű a fertőzöttség. Továbbá, hogy a településeknek és az iskoláknak lehetőségük legyen eldönteniük, mit támoganak, és mit nem.

A szakemberek véleménye szerint a tanév hosszán nem kellene változtatni, vagyis június 15-ével érhetne véget, hogy aztán a soron következő a már szokásossá vált szeptember 1-jével indulhasson. Horváth Péter hozzátette, hogy amiatt, hogy a szülők szabadságolása nagyban változott a korábbi évekhez képest a veszélyhelyzetben, a szigorú járványintézkedések betartása mellett, az igényekhez igazítva komolyabb iskolai felügyeleti lehetőségre, napközi ellátásra, esetleg tematikus táborok megszervezésére lehet szükség a nyári hónapokban.

Hirdetés

A javító- és osztályozóvizsgákra az alapvető javaslatuk az, hogy amennyiben elbírálható, a digitális munkarendnek megfelelően online kerüljön sor ezekre. De ha szükséges, biztosítva legyen, szem előtt tartva az ismert biztonsági előírásokat, hogy a gyerekek személyes megjelenéssel is teljesíthessék vizsgakötelezettségüket – tette hozzá a szakember.

Forrás: 888

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!