Itthon

Nyugger, ne szavazz, úgysem élsz már sokáig – így üzent a Momentum alapítója a nyugdíjasoknak

Hirdetés

Maradjanak otthon, ne szavazzanak, ne szóljanak bele a közügyekbe az öregek, mert nem értenek hozzá úgy, mint a momentumos fiatalok, és úgyis nemsokára mennek a föld alá – nagyjából ez az üzenet kristályosodik ki a Momentum alapítójának internetes zöngeményéből.

Kádár Barnabás nem érti, miért mennek, miért mehetnek egyáltalán szavazni azok, akiknek már úgyis minden mindegy.

A kis Kádár dörgedelméből éppen csak az maradt ki, hogy mindjárt segítsük is át a túlvilágra a buta nyugdíjasokat, mert csak láb alatt vannak, akadályozzák a momentumosok kiteljesedését, világmegváltó haladását…

A momentumos Kádár Barnabás kikéri magának, hogy az idősek döntsék el az ő jövőjét. Felháborodott hangú Facebook-posztjában a lengyel elnökválasztás sajnálatos eseményei kapcsán (a konzervatív Duda győzött Soros és a nyugati ballibek közös jelöltje ellen) arra a mélyenszántó következtetésre jut, hogy az időseknek nem kéne szavazniuk. Hiszen Lengyelországban az öregek sokkal nagyobb hányada voksolt a „populista” (értsd: a nép érdekeit figyelembe vevő, nemzeti elkötelezettségű, nem világproletár) jelöltre, mint fiatal. Tehát az öregek döntenek a fiatalok jövőjéről, holott a voksolás következményeit jó részük már meg sem éli. Tudniillik hamarosan elhaláloznak.

Már a bejegyzés címe is mély humánumról, tisztelettudásról, bölcsességről, az idősebb korosztály megbecsüléséről árulkodik:

Hirdetés

MIÉRT AZ IDŐSEBBEK DÖNTIK EL A JÖVŐNK?

Kádárt nemcsak Duda sikere miatt bosszantja a nyugdíjasok szavazása, hanem Trump megválasztása, a Brexit és Orbán Viktor harmadik kétharmada miatt is. Szerinte mindegyikről ezek a matuzsálemek tehetnek. Szomorkodásához táblázatot is mellékelt, amelyen az látszik: a fiatalok (18-29), illetve az idősek (60+) mekkora hányada szavazott rájuk.

Ilyeneket ír a dühbe gurult momentumos:

Kicsit leegyszerűsítve a populisták megnyerték az idősebb, szegényebb, vidéki és alacsonyabb iskolázottságú szavazókat, míg az ellenzék tarolt a fiatal, tehetősebb, városi és iskolázottabb szavazók között. (…) Úgy nyernek pár százalékponttal a populisták, hogy a társadalom aktívabb és még évtizedekig termelő rétegei erős többséggel ki nem állhatják őket. Ugyanezt látom ráadásul a klímaváltozás, a környezetvédelem és sok más területen is. Ebbe pedig kódolva van a társadalom szétszakadása és a generációk közötti szolidaritás megszűnése. Bár óriási tabu övezi, ilyenkor bennem mindig felmerül az, hogy miért is van minden embernek ugyanúgy egy szavazata.

 

Hirdetés

Természetesen nem szeretném elvenni senki választójogát. Ehelyett célravezetőek lehetnek olyan idősebbek által indított kezdeményezések, mint:

– Ne menjen el szavazni, hanem hagyja inkább a fiatalokra a döntést, úgyis ők szenvedik meg majd a következményeit.

– Ha minden unokája másra szavaz, akkor lehet érdemes távol maradni az adott választástól inkább.

A helyzet roppant egyszerű, mindamellett nagyon ismerős.

Aki nem úgy szavaz, mint mi, az ne is szavazhasson. Vagy legalábbis lássa be magától (gyakoroljon önkritikát!), hogy mivel úgyis tökhülye és úgysem ért annyira a nagypolitikához, mint a momentumosok, ezért legjobb lesz veszteg maradnia odahaza a választás napján. Döntsenek csak a csillogó szemű, pattanásos kölkök! Elvégre egy 18 éves mindig sokkal okosabb, bölcsebb, mint egy 60 éves, ugyebár. Egy 18 éves kiskölök mögött több évtizedes tudás, tapasztalat, világlátottság van, szemben az életről még mit sem sejtő vénekkel – szűrhető le a következtetés a kis Kádár pompás eszmefuttatásából.

Hirdetés
Hirdetés

Nyilván az ókori görögöknél és rómaiaknál is azért volt sokáig Vének Tanácsa, azért döntöttek ők a fontos kérdésekben, mert az életkor együtt jár a tapasztalatlansággal, az öregek butábbak, mint a fiatalok, ugye kis Kádár?

Az ember tényleg csak ámul-bámul ezeken a madárcsontú kis süldőkön. Igen, a momentumos hülyegyerekekről beszélek. Az új szadeszosokról. Kezdték azzal, hogy a franciák érdekében megfúrták az olimpiai álmunkat. Aztán egyik emberük börtönnel fenyegette meg a nekik nem tetsző újságírókat. Majd a NATO beavatkozását kérték a magyar kormány megbuktatására, utána a határon túli magyar pártok ellenében román és szlovák pártok mellett kampányoltak, és a létükért küzdő kárpátaljai magyarok helyett az ukránokért aggódtak. Satöbbi.

Lassan írom, hogy mindenki értse, fiatalok és idősek is: a Momentum nevű formáció nem az új SZDSZ, hanem az új Lenin-fiúk. Szamuely Tibor édesgyermekei ők: pontosan ugyanannyi értelemmel, türelemmel, hazaszeretettel, könyörületességgel.

ROSSZ A KORUK

 

E sorok írásakor Kádár Barnabás posztja továbbra is kint van a Facebookon. Bocsánatkérés, önreflexió, sajnálkozás? Frászt! A ballib cselédsajtó pedig – mint minden ilyen balhénál – lapít. Nekik, a „Szakmának” nem hírértékű, hogy egy hatalomra törő párt alapítója azt akarja, ne szavazzon több millió magyar választópolgár, mert nem megfelelő a származásuk, társadalmi osztályuk, koruk. Nincs itt semmi látnivaló, oszoljunk! A többi ellenzéki párt is mélán kussol.

Azért csak meg kéne kérdezni például Korózs Lajostól, a nyitott hasú betegek nagy szakértőjétől, ezek után elmegy-e szavazni, elvégre ő is vén, mint az országút. Vagy az önleláncolás nagymesterétől, Komjáthi Imrétől. Esetleg Vágó István kvízbohóctól…

Kádár Barnabás nem érti, miért mennek, miért mehetnek szavazni az öregek. Az idős magyarok. Nagy- és dédszüleink. Hiszen nekik már úgyis mindegy, fél lábbal a sírban vannak. S Kádár szerint hülyék is, mint a föld. A kis Kádár dörgedelméből éppen csak az a megoldási lehetőség maradt ki, hogy mindjárt segítsük is át a túlvilágra a nyugdíjasokat, mert csak itt lábatlankodnak, akadályozzák a momentumos hülyegyerekek nagy világmegváltását, kiteljesedését. Hahó, idős magyar honfitársaim! Ugye, tetszenek majd emlékezni mind erre 2022-ben, a szavazóurnáknál?

Helyesbítés: Szeretnék mindenkitől bocsánatot kérni, akit megbántottam az alábbi bejegyzésemmel, amelyben rosszul…

Posted by Kádár Barnabás on Monday, July 13, 2020

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!