Olyan válság fenyegeti Németországot, amibe egész Európa beleremeghet
Iparágai szakértők szerint újabb ellátási válság veszélyezteti Németország gépiparát, azon belül is autóiparát. A gondokat a koronavírus-járvánnyal ellentétben nem globális termelési sokkok, hanem a kínai kormány exportkorlátozásai idézik elő, a Handelsblatt legfrissebb mélyelemzése azonban inkább a német gazdaság elmúlt évtizedes stratégiáját hibáztatja a kialakult helyzetért. A gondok forrása a Kínával szemben fennálló nagy mértékű beszállítói függőség, amely kiszolgáltatottá teszi az iparágat a geopolitikai és kereskedelempolitikai konfliktusoknak. Iparági elemzők szerint bár a függőség középtávon csökkenthető (és vannak is erre utaló jelek), az európai autógyártás rövid távon teljesen ki van téve a nyersanyagellátási sokkoknak. Ez pedig nemcsak Németország, de hazánk számára is kifejezetten rossz hír, legfontosabb külkereskedelmi partnerünk válsága (és külkeresletének visszaesése) ugyanis a hazai növekedést is tartósan fékezheti.
Németország az elmúlt két évtizedben főként csúcstechnológiájú iparának (azon belül is gépiparának, autóiparának) köszönhette dinamikus gazdasági növekedését, az elmúlt években azonban a szektort sújtó problémák lényegében recesszióban tartották az országot. A szakértők konszenzusos véleménye szerint a probléma a Kínával szemben kialakult túlzott külkereskedelmi függésből gyökerezik, amely főleg az elmúlt években nehezítette meg a vállalatok működését. Bár az Európai Unió tett néhány kósza kezdeményezést a kiszolgáltatottság mérséklésére, valós akarat hiányában és bürokratikus akadályok miatt lényegében máig nem történt előrelépés a kérdésben.
Ráadásul a koronavírus-járványhoz hasonlóan 2025 őszén is globális chiphiány veszélyezteti Európa és főként Németország ipari vállalatait, ami a szakértők szerint akár a termelést is megakaszthatja, több tízmilliárd eurós bevételkiesést okozva ezzel a kontinens legnagyobb gazdaságának. Mindez rávilágít arra, hogy a gépgyártásban kiemelt fontosságú ritkaföldfémek és chipek kínai exportjának állami korlátozása mennyire kiszolgáltatott helyzetbe hozza Németországot és Európát, amely az Egyesült Államok helyett a Kínával zajló kereskedelmi háború igazi vesztese lehet.
A krízis kiváltója Kína, de az igazi felelős maga Németország
A világgazdaságot és Németországot a koronavírus-járvány hónapjaiban már sújtotta globális chiphiány, most pedig nagyon úgy tűnik, hogy mindez megismétlődik. A Német Elektromos és Elektronikai Gyártók Szövetségének (ZVEI) becslése szerint a pandémia idején a chipeket érintő ellátási problémák több, mint 102 milliárd eurónyi veszteséget okoztak a német gazdaságnak, ami a 2024-es évi GDP 2,37 százalékával egyenértékű. A tét tehát kifejezetten nagy, miközben a problémát jelenleg nem egyszeri globális sokk, hanem geopolitikai feszültségek és hatalmi küzdelmek okozzák, amelyek nagyobb eséllyel maradnak tartósak.
Bár az autóipari krízis kiváltója a gyártáshoz elengedhetetlen ritkaföldfémek és chipek kínai exportjának állami korlátozása volt, diverzifikált beszerzési hálózat birtokában nem lennének ekkora bajban a német vállalatok.
A német autóipar ritkaföldfémeket és chipeket tekintve szinte teljesen kínai beszállítóitól függ, ami különösen érzékennyé teszi a vállalatokat a kereskedelmi konfliktusokkal szemben. A helyzetet tovább nehezíti, hogy az elmúlt évtizedekben a termelővállalatok nagy része költségmegfontolások miatt az alacsony készletek mellett zajló (lean, just-in-time) termelési folyamatokra állt át, amit a globalizáció támogatott is. A mostani évtizedet ezzel szemben visszaszoruló globalizáció és magas bizonytalanság jellemzi, ami azt eredményezte, hogy az ellenálló-képesség és a nagy mennyiségű tartalék immár nem többletköltség, hanem érték.
A német (autóipari) vállalatok azonban nem észlelték a koronavírus-járvány óta sokasodó jeleket és továbbra is szinte hétről-hétre működnek. Ahogy Arno Antlitz, a Volkswagen pénzügyi vezetője fogalmazott:
napról napra, hétről hétre biztosítjuk a termelést.
A folyamatos importtól való függés mellett annak földrajzi megoszlása is komoly kockázatot jelent.
A német (és európai) ipar nehéz ritkaföldfém- és magnéziumellátása ugyanis szinte kizárólag Kínából történik, de a könnyű ritkaföldfémek és a gallium esetében is kétharmadot meghaladó súllyal rendelkeznek a kínai beszállítók.
A 2000-es évek első évtizedében tapasztalt dinamikus német gazdasági növekedést főként az óriási kínai kereslet hajtotta. A Kínába irányuló német export legnagyobb részét autók, gépipari termékek precíziós műszerek és mérnöki szolgáltatások tették ki. A világ egyik legnagyobbjának számító kínai piac méretét jól mutatja, hogy a Volkswagen, a Mercedes és a BMW bevételének 30-40 százalékát innen szerezte. A német iparcikkek iránti kereslet 2001 és 2012 között évről évre emelkedett, amelyből a középvállalatok, az innováció és a munkaerőpiac egyaránt profitált.
Hszi Csin-ping elnök hatalomra kerülése után azonban Kínában előtérbe került a gazdasági és technológiai függetlenség, valamint a nemzetbiztonság kérdése, melynek jegyében az állam óriási összegeket költött a hazai vállalatok innovációjának támogatására és a technológiai felzárkózásra. Mivel az európai (főként német) vállalatok képtelenek voltak lépést tartani a kínai állami fejlesztésekkel (és az emiatt csökkenő árakkal), versenyképességük az elmúlt évtized közepén romlani kezdett, amely idővel piacrészesedésük csökkenését is magával hozta.
A szakértők szerint Németország vállalatai és kormányai az elmúlt évtizedekben két súlyos tévhit mellett tartottak ki, a stratégiai hibáknak pedig most fizetik meg az árát.
- A nyugati világba integrált Kína gazdaságilag nyitott, társadalmi-politikai pluralizmust megvalósító állammá alakul. Valójában éppen ennek ellenkezője történt, Hszi Csin-ping elnöksége alatt pedig Kína önellátó, technológiailag fejlett gazdasági nagyhatalommá alakult, amely a modern világgazdaság számos kulcsfontosságú szektorában gyakorlatilag monopóliummal rendelkezik.
- Kína még hosszú ideig összeszerelő gazdaság marad és nem fog tudni olyan technológiai fejlődést megvalósítani, ami veszélyeztetné a német vállalatok versenyképességét. Ez a tévhit szintén az utóbbi évtizedben dőlt meg, az elektromos autók, mesterséges intelligencia, napenergia-termelés területein pedig ma már Kína a világ vezető technológiai hatalma.
Az Európai Unió Kínába irányuló exportja 2021-ben érte el eddigi csúcsát, utána megindult a visszaesés. Mindez a korábban nagy mértékben kínai piacokra termelő német vállalatokat különösen érzékenyen érinti. A német cégek az elmúlt években egyre nehezebben kapnak kínai megrendeléseket,
az ázsiai ország ráadásul a világ többi részén is egyre inkább háttérbe szorítja az európai gyártókat.
A legutóbbi példa erre az afrikai országokba irányuló kínai export idén nyári megugrása. A német statisztikai hivatal adatai szerint a Kínával szembeni kereskedelmi mérleg évtizedek óta deficites, a hiány azonban az export visszaesése miatt az elmúlt években nőni kezdett. Tavaly az egyenleg – 66 milliárd euró volt, idén ráadásul a kereskedelmi háború miatt január és június között az export megtorpant, az import pedig megemelkedett, ami az idei évre még rosszabb mérleget vetít előre.
A 2000-es évek első, német gazdaság szempontjából sikeres évtizede a vállalatok importjában is hosszú távú változásokat indított el.
A termelőcégek ugyanis egyre nagyobb mértékben támaszkodtak az olcsó kínai nyersanyagokra, mely által egyre kiszolgáltatottabbá váltak a világ második legnagyobb gazdaságának.
Kína maga is számos intézkedéssel segítette ezt a folyamatot:
- Támogatta a hazai kitermelés felfuttatását, melynek eredményeképp az ázsiai ország ma messze a világ legnagyobb ritkaföldfém-kitermelője 70 százalékos részesedéssel.
- Koncentrálta a ritkaföldfémek feldolgozását, amelyben a világ második legnagyobb gazdaságának részesedése jelenleg 90 százalékos.
- Mindemellett pedig a kínai vállalatok maguk is számos külföldi lelőhelyen szereztek bányászati jogot, gyakorlatilag monopolizálva a piacot.
A nagymértékű állami támogatás és technológiai fejlesztés oda vezetett, hogy Kína szép lassan technológiai fölénybe került a ritkaföldfémek bányászatában és feldolgozásában, alacsony áraiknak köszönhetően pedig kiszorította a konkurenciát a piacokról.
A nagy mértékű függés kialakulásához a német kormány és vállalatok magatartása is hozzájárult.
A cégvezetők a piacok megtartása miatt talán az indokoltnál is engedékenyen viszonyultak a kínai kormányzathoz és vállalati partnereikhez, miközben kritikáikat a német kormányhoz intézték – derül ki a Handelsblatt elemzéséből. A német kormány azonban a piaci szereplőket követve szintén engedékeny hangot ütött meg a Kínával folytatott tárgyalások során, miközben a beszerzési útvonalak diverzifikálását sem ösztönözte kellőképpen. Mindez oda vezetett, hogy Németország (és ezzel az Európai Unió) apránként elvesztette diplomáciai befolyását Kínában, manapság pedig már csak csekély beleszólása van a nemzetközi kereskedelmi és gazdaságpolitikai kérdésekbe.
A 2010-es nyersanyaghiány időszakához hasonlóan a koronavírus-járvány után sem született hosszú életű, valós gazdasági-politikai támogatást élvező kezdeményezés az alternatív ellátási láncok felkutatására és felfuttatására. Bár az Európai Bizottság 2022-ben elindította az „Erőforrás EU” (Resource EU) nevet viselő projektjét, ami a nyersanyag-önellátást volt hivatott erősíteni, de bürokratikus akadályok és a vállalati támogatás hiánya miatt a kezdeményezés már most komoly késedelmet szenved és bennfentes szakértők szerint akár teljes kudarcba is fulladhat.
Amint az azonnali veszély elmúlik, Németország visszatér a megszokott, olcsó és kényelmes keretekhez, hosszú távú biztonság helyett pedig csak a rövid távú megoldásokra koncentrál
– írják cikkükben a Handelsblatt elemzői.
Ahogy Moritz Schularick, a Kieli Világgazdasági Intézet vezetője mondja:
Csak akkor vagyunk képesek cselekedni, amikor a válság már nem tagadható.
Merre van a kiút a gazdasági csapdahelyzetből?
A kínai nyersanyagfüggés mérséklése mostanra elkerülhetetlen feladattá vált, a stratégiai irányváltásnak pedig már látszanak is az első jelei. Az Európai Unió 2022-ben megindította az „Erőforrás EU” programot (bár a kezdeményezés egyelőre még a megvalósítási fázis elején jár), miközben Németország a kínai beruházásokhoz kapcsolódó állami garanciák visszavágásával, szigorúbb kereskedelmi biztosítékokkal, a hazai chipipar támogatásával és egy – a nem kínai beszerzések költséghátrányának enyhítésére – felállított nyersanyag‑alappal igyekszik csökkenteni az ellátási kockázatokat.
A szakértők szerint a leggyorsabb tehermentesítést az újrahasznosítás kínálná,
főként a neodímium–vas–bór mágneseknél, amelyek szállításában Kína domináns szereplő. Ma alig egy százaléknyi mennyiség kerül ily módon vissza a gazdaságba, de szakértők szerint 2050‑re az újrahasznosítás akár az ipari igények felét is fedezheti, a bányászattal szemben pedig ez nem is igényelne évtizedes előkészítést.
Európában azonban egyelőre kevés működő projekt van, amelyek ráadásul nehezen versenyeznek az olcsóbb kínai alapanyaggal. Óvatosabb értékelések szerint az újrahasznosítás hosszú távon fontos pillér lehet, de a primer kitermelést sosem fogja tudni teljesen kiváltani.
Éppen ezért a külföldi ellátás diverzifikációja is kulcsfeladat marad, ami a kínai vállalatok nagy piaci jelenléte miatt nehéz feladatnak ígérkezik. Mivel a legtöbb ígéretes helyszínen az amerikai szereplők is jelen vannak, egyre jobban élesedik a nyersanyagokért folytatott verseny. Az mindenesetre jelzésértékű, hogy a német diplomáciai utak napirendjén megjelent a nyersanyag‑ellátás biztonsága – Törökországgal és más középhatalmakkal erősödnek a csatornák –, a beszerzési verseny pedig többpólusúvá válik.
A piaci szakértők szerint a kínai beszállítók felé fennálló kiszolgáltatottságot a vállalatoknak készletezéssel, ellátásilánc‑diverzifikálással és helyettesítő K+F‑fel kellene csökkentenie. Ezzel párhuzamosan diplomáciai szempontból a kínai exportkorlátozások enyhítése és új kereskedelmi és nyersanyag‑megállapodások megkötése jelentene valós támogatást. Ezen túl a jobb adatgyűjtés és célzott állami készletek is csökkenthetik a sérülékenységet,
a Kanadával, Mexikóval, valamint közel-keleti államokkal esetlegesen kötött kereskedelmi szerződések pedig szélesebb hozzáférést adhatnak a kritikus inputokhoz.
Mit jelent mindez Magyarország számára?
A nagy német autóipari vállalatok válsága nemcsak az anyaország gazdasági kilátásaira nyomják rá bélyegüket, hanem hazánkéra is. A német piacok termelő hazai vállalatok már az elmúlt években is megérezték a kereslet csökkenését, amely hazánkban is lassította a gazdaság növekedését. Ez leginkább a németországi export és a hazai gépipari vállalatok termelésének csökkenésében mutatkozott meg. Bár a külkereslet visszaesése önmagában nem felelős a hazai gazdaság mostani rossz teljesítményéért, a becslések szerint nélküle jó eséllyel tartható lett volna egy alacsony növekedési pálya.
A német vállalatok versenyképességének csökkenésére, valamint a külföldi piacvesztésre utaló jelek alapján a szakértők szerint a szektor kilátásai tartósan kedvezőtlenek maradnak,
egy újabb chiphiány pedig akár egy újabb komoly válságot is előidézhet.
Bár a német kormány idén ősszel elfogadott egy állami bürokrácia csökkentéséről szóló intézkedéscsomagot, ami a vállalatok terheit is csökkenti, a szakértők szerint stratégiai szemléletváltásra és mélyebb strukturális reformokra van szükség a válságból való kilábaláshoz.
Rövid távon a német kormány gazdaságélénkítő intézkedései (infrastrukturális beruházások, korábbinál magasabb védelmi költekezés) valamelyest enyhíthetik a szektort sújtó problémákat, tartós fellendülés a szakértők szerint csak a versenyképesség javításától várható. Márpedig ilyen reformok megvalósítása hosszú időbe telik, ami nem sok jóval kecsegtet a német és magyar ipari kilátásokat tekintve.
Mindezek alapján a német autógyártás válsága az iparági szakértők szerint tartósnak ígérkezik, ami alapján nem lenne meglepő, ha a magyar ipari termelés sem tudna jó ideig visszatérni a 2023-as, válság előtti szinthez.
portfolio
