Itthon

Öngólt rúgott Kamugeri cimborája – újabb hiteltelenség a baloldalon

Hirdetés

Karácsony Gergely párttársa és egykori főpolgármester-helyettese, Dorosz Dávid az előválasztáson térne vissza a politika első sorába. Dorosz a munka helyett ugyanis mégis inkább a pozíciót választaná.

A pozíció és tisztség helyett a munkát választotta” – ezekkel a szavakkal kommentálta Karácsony Gergely Dorosz Dávid főpolgármester-helyettesi tisztségéről való lemondását 2020 novemberében. Karácsony azonban párttársa távozásának megindokolásakor – egyes sajtóinformációk szerint – nem mondott igazat: a munka választása helyett ugyanis sokkal inkább szólhatott a döntés mellett, hogy Dorosz körül elfogyott a levegő. „Egy általános rossz hangulat kezdett kialakulni körülötte” – idézte egy kerületi polgármester véleményét a 24.hu.

Azt nem tudjuk, mennyire jöhetett be Dorosznak, hogy rövid időre a munkát választotta, ámde tény, hogy mostanra ismét visszatért az ellenzéki politizálás első sorába. Őt indítja ugyanis az előválasztáson Pest megye 5. számú választókerületében az MSZP és a Párbeszéd. Mivel Dorosz Karácsony Gergellyel ellentétben nem vidéken, hanem Budapesten született, így nem tudott könnyes szemmel visszaemlékezni „bogarászó-madarászó” falusi gyermekkorára. Viszont a Dunakeszi-központú választókerület már vidéken – értsd: a Nagykörúton túli zegzugos pusztaságon – található, így Dorosz az ATV-ben szükségét érezte megmutatni: ő aztán igazán átérzi ezt a falusi fílinget.
Az országnak – kezdett bele vidékkutatói mélyelemzésébe Dorosz – egész régióit, falvak és városok ezreit hagyta magára a Fidesz, és vonult ki az állam lényegében teljesen, és az ott élő emberek magukra hagyták az elmúlt 100 év legnagyobb egészségügyi válságának közepén.

Akkor emlékezzünk csak vissza, mikor is mondott le főpolgármester-helyettesi tisztségéről Dorosz Dávid? 2020. november 19-én, amely dátum azért szintén egybeesik „az elmúlt száz év legnagyobb egészségügyi válságának” közepével. Budapest egyik legnagyobb hatalmú vezetőjeként Dorosz ekkor döntött úgy, hogy a „pozíció és tisztség helyett” inkább a munkát választja, és lelép. Pedig a járványhelyzet egyik kritikus szakaszában akár a fővárosiakon is segíthetett volna.

A kivonulásra tett kritikai megjegyzés is felettébb érdekes Dorosz esetében, mivel politikai aktivitását a Direkt36.hu egyik cikkében így foglalták össze: „munkamorálja már akkor [Karácsony 2019-es kampányában] több stábtagban megütközést keltett”. Majd a sztahanovista jellemrajzot így bontotta tovább a portál: „szereti fotóztatni magát, még egy munkamegbeszélésen is előfordult, hogy pózolgatott, és mondta a többieknek, hogy ne foglalkozzanak vele, csak csinálják. Majd szólt a fotósnak, hogy folytassa tovább a fotózást.
Az a típusú ember, aki bejön egy megbeszélésre, végig mobilozik, és közben felnyekken néha, hogy ööö, jó lesz” – zárta végül az írás Dorosz szinte emberfeletti munkabírásának méltatását.

Hirdetés

Dorosz tehát valójában elkövette mindazt – egy régió magára hagyása, kivonulás –, amivel a kormányt megvádolta. Számít továbbá mindazon dunakesziek szavazatára, akik a lenyírt árokpartok helyett égig érő gazba szúrt méhlegelő-táblát szeretnének. Dorosz ugyanis visszatért, és a munka helyett mégiscsak a pozíciót választaná.

Forrás: drot.info

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!