Tech

Óraátállítás – megszólalt az alvásszakértő

Hirdetés

Az óraátállításnak a megszüntetése az Európai Unióban alvás-egészségügyi szempontból pozitív fejlemény.

A Magyar Alvás Szövetség  úgy látja, hogy a téli időszámítás lenne az ideális.

Az alvás és az ébrenlét évezredeken át kialakult természetes ritmusának a mesterséges (intézményes) megzavarása az emberi szervezetre negatívan ható fáziseltolódási következményekkel jár. A 2017. évi élettani Nobel-díj, a baleseti statisztikák és még sok minden más is arra tanít bennünket, hogy az eredeti, az időzónánknak megfelelő idő visszaállítása lenne a legésszerűbb döntés élettani, egészségügyi szempontból – közölte álláspontját a szervezet.

Hozzátették: évezredek óta élünk ebben a rendszerben, és ez a jelenlegi téli időszámításnak felel meg – idézik G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnökét, aki szerint olyan nemzetközi és nemzeti állásfoglalások, javaslatok és intézkedések szükségességesek, amelyek figyelembe veszik például a gyermekek és a fiatalok kora reggeli kényszer ébresztésének  (bölcsődei, óvodai, iskolai korai műszakkezdés) káros hatásai, az elalvásos közlekedési balesetek megelőzését, valamint a kora délutáni pihenés (a mediterrán országokban  gyakorlatnak számító szieszta) életmódra gyakorolt egészségügyi következményeit.

Az óraátállítás körüli vitát az indította el újra, hogy az Európai Parlament a tavaszi és őszi, egyórás óraátállítás 2021-től kezdődő eltörlése mellett döntött. Az pedig egyelőre vitatárgya, hogy melyik tagállam, melyik számítást válassza, a télit vagy a nyárit.

Hirdetés

A magyar kormány egyelőre nem döntött.

Forrás: napi.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!