EurópaItthon

Óraátállítás: végre megszületett a döntés!

Hirdetés

Az uniós tagállamok, amelyek a nyári időszámítás szerint szeretnék mérni az időt, legutoljára 2021. március utolsó vasárnapján válthatnak nyári időszámításra – áll az Európai Parlament állásfoglalásban.

A téli időszámítást választó országok utolsó váltása a téli időszámításra 2021. október utolsó vasárnapján történhet meg.

A Parlament 410 szavazattal, 192 ellenszavazat és 51 tartózkodás mellett döntött így – írja a napi.hu.

A Parlament tehát támogatta az óraátállítás megszüntetésére vonatkozó bizottsági javaslatot, azonban a kezdő dátumot a korábbi 2019 helyett 2021-ben határozta meg.

Március elején az EP szakbizottsága is támogatásáról biztosította az óraátállítás megszüntetését, valamint tavaly Brüsszel európai konzultációt indított a kérdésről, amiben a 4,6 millió válaszoló 80 százaléka az átállítás megszüntetésére szavazott.

Hirdetés

A képviselők ugyanakkor egyeztetésre kérik a tagállamokat és az Európai Bizottságot annak érdekében, hogy az egységes piac működését ne forgassa fel az, hogy egyes országok a téli, míg mások a nyári időszámítás mellett döntenek.

Ha a Bizottság úgy látja, hogy az egyes tagállamok tervei jelentős és folyamatos fennakadást okoznak az egységes piac működésében, akkor az irányelv alkalmazásának legfeljebb egy éves halasztását javasolhatják.

A Publicus Intézet novemberben készült közvélemény-kutatása szerint a magyar lakosság háromnegyede szerint jobb lenne, ha nem állítanánk át évente kétszer az órát, hanem egy időszámítás lenne Magyarországon és Európában, és kétharmaduk szerint a nyári időszámítást kellene megtartani, amikor este tovább van világos.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!