Európa

Orbán Viktor a háború kezdete óta először találkozhat Vlagyimir Putyinnal

Hirdetés

Várhatóan Orbán Viktor lesz az egyetlen európai uniós vezető, aki részt vesz az Egy övezet, egy út fórumon Pekingben ebben a hónapban – számolt be róla a Politico, három, meg nem nevezett diplomata információira hivatkozva.

Maga az esemény is veszített rangjából, legalábbis európai szemmel nézve, hiszen korábban (2019-ben) több prominens európai politikus is megjelent a Kínában tartott rendezvényen. Többek között Paolo Gentiloni, olasz miniszterelnök is, aki jelenleg az Európai Unió pénzügyi biztosaként tevékenykedik.

A Politico ugyanakkor megjegyzi azt is, hogy a magyar részvétel sem lesz olyan “lelkes”, a vita tárgyát a Budapest-Belgrád vasútvonal kínai finanszírozásának megszűnése képezheti. A lap értesülései szerint ugyanis a kínai vállalkozók nem tudtak uniós szabványoknak megfelelő vasúti rendszereket szállítani az országba.

Wang Yi kínai külügyminiszter ezzel szemben, Szijjártó Péterrel nemrégiben folytatott megbeszélésén megnyugtatta a magyar felet, hogy a vasúti projekt a tervek szerint folytatódik. A Politico szerint a tény, hogy ez a kérdés miniszteri találkozón is szóba került, jelzi Budapest növekvő frusztrációját Pekinggel szemben.

A lap arra is felhívja a figyelmet, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök is elfogadta a meghívást az eseményre, vagyis

Hirdetés

A MAGYAR MINISZTERELNÖK AZ OROSZ-UKRÁN HÁBORÚ KEZDETÉTŐL SZÁMÍTVA ELŐSZÖR TALÁLKOZHAT AZ OROSZ ELNÖKKEL IS.

Forrás:

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!