Itthon

Orbán Viktor: akár 50 ezer forintnál jóval magasabb is lehet a nyugdíjprémium

Hirdetés

Száguld a gazdaság,  ezért lesz lehetőség nyugdíjprémiumot fizetni, amelynek összege a gazdasági növekedés mértékétől függ-mondta a miniszterelnök a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

 

Orbán Viktor jelenleg 50-56 ezer forintos egyszeri kifizetést lát valószínűnek, de az összeg akár ennél jóval magasabb is lehet.

Hangsúlyozta, hogy a rendszerváltás óta soha nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint most. Ezért az emberek büszkék lehetnek magukra, ugyanakkor a kedvező növekedési adatban a kormánynak is szerepe van – jegyezte meg. Kiemelte: már nem az a kérdés, hogy mit kezdjünk a munkanélküliekkel, hanem hogy lesz-e elég dolgozó. A legnagyobb védelem a munkából élőknek az, ha több a munka, mint a munkavállaló és a magyar gazdaság ma ebben az állapotban van – jelentette ki. Hozzátette: törekedni kell arra, hogy a kis- és középvállalkozók hitelhez jussanak.

Közölte: bízik abban, hogy Magyarország eléri az éves 5,5 százalékos gazdasági növekedést, mert ekkor adót tud visszatéríteni a gyermekeseknek. A 13. havi nyugdíj visszavezetését is folytatnák és az is cél, hogy 25 éves korig ne kelljen személyi jövedelemadót fizetni – mondta, megjegyezve: „nagy feladattömeg van előttünk”.

Hirdetés

A turizmusra kitérve Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy Budapest „kehes”, „köhög”, „krákog”, „egyelőre még nem találja a régi ritmusát”. Erről azonban nem a magyarok tehetnek, hanem az, hogy főleg a külföldiekre épült a fővárosi turizmus, ők pedig még nem szánják rá magukat, hogy elinduljanak. Jó volna, ha a vidéken élő magyarok alaposabban megismernék Budapestet – vélekedett a miniszterelnök.

A kormányfő a mintegy 700 ezer embert vonzó augusztus 20-ai tűzijátékról úgy vélekedett, hogy sikerült „bazári látványosságból (…) fölemelő, nemzeti büszkeségre okot adó, művészi előadást kanyarítani”.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!