Itthon

Orbán Viktor állítólagos gyűlölet propagandájáról szóló cikkét osztotta ki a tanárnő az órán

Hirdetés

A 24.hu Orbán Viktor állítólagos gyűlölet propagandájáról szóló cikkét osztotta ki nyelvtanórán az egyik fővárosi szakképző iskola tantanára, hogy elemezzék azt a diákok.  Az esetről, ami szerdán történt az egyik 11. osztályos tanuló számolt be a PestiSrácok.hunak, jelezve, hogy zavarja őt is és több osztálytársát is a tanárnő rendszeres tanórai politizálása. Az iskolában nem merte jelezni a történteket és egyébként nem is szeretné, hogy a tanárnő emiatt bajba kerüljön, azt viszont igen, hogy az felhagyjon a tananyagon kívüli pártpolitizálással, ami ráadásul rengeteg időt vesz el az érdemi munkától. Egy héten belül ez már a második eset, hogy kiderül, az Orbán-kormány ellen uszítók szintet léptek és gyermekeket használnak fel politikai célra, illetve oktatási intézményben politizálnak. A köznevelési törvény egyébként egyértelműen tiltja, hogy a tanárok az iskolában politizáljanak, politikai propagandát terjesszenek a gyerekek között. 

A kormányellenes tüntetések létszámának zuhanása kikényszeríti, hogy az ellenzéki pártok politikusai bár minden eszközt bevessenek. Nem tudják azonban tovább növelni bázisukat, a kormánypártok népszerűsége sem akar csökkenni az utcai és a tévé székházas cirkuszaik ellenére sem. A közösségi portálokon létrehozott lázadó csoportok, oldalak aktivitása és látogatottsága is látványosan kezd megcsappanni, marad tehát a bújtatott, sunyi aknamunka, amelyhez a felhergelt Orbán-gyűlölők a legkiszolgáltatottabbakat, a legvédtelenebbeket, a gyermekeinket próbálják felhasználni.

Mert valljuk be, kinek jut eszébe, amikor reggel iskolába engedi a gyermekét, hogy ott majd a tananyag helyett a kormány ellen lázadás mikéntjére fogják tanítani egyébként teljesen törvényellenesen a fiatalkorút. Az iskolában, a tanórán, zárt ajtók mögött nincs ott a szülő, hogy megálljt parancsoljon és megvédje a gyermekét a rázúdított gyűlöletpropagandától. Mert nem hazánk bevándorlástól és Soros bábjátékától való megóvása, hanem ez a gyűlöletpropaganda.

A tizenéves, ideológiában, nézetekben még nyilván kiforratlan tinédzser jobb esetben csak elengedi a füle mellett a kéretlen politikai kiselőadásokat, örömmel konstatálva, hogy ennyivel kevesebbet kell a 45 percből függvényekkel, mondatelemzésekkel vagy épp Balassi költészetével foglalkoznia.Rosszabb esetben kiszolgáltatott helyzetében az ellentmondástól félve idomul, és pontosan erre számítanak, ez a célja azoknak, akik még arra sem képesek, hogy Orbán és Fidesz gyűlöletüket arra a néhány órára míg a munkahelyükön, az iskolában vannak, vagy legalább arra a 45 percre, míg egy tanóra tart félretegyék. Így kúsznak be alattomos módon  a gyermekeink fejébe, remélve, hogy majd otthon a családi vacsoránál is előkerül a csúnya Orbán Viktor bácsi fojtogató diktatúrája.

Az egyik diák le is fotózta a nem mindennapi órai feladatot:

Hirdetés

A tanuló elmondta, hogy nem is ez volt az első alkalom, hogy a tanárnő elragadtatta magát.

Beszámolója szerint a tanárnő egy alkalommal például arról beszélt, hogy Magyarországon diktatúra van.

Egy másik alkalommal pedig a tomboló korrupcióról tartott kiselőadást. De az is előfordult, hogy Románia gazdasági helyzetét méltatta, kijelentve, milyen elképesztő, hogy már Románia is lehagyott bennünket, mert ott hamarabb bevezethetik majd az eurót mint Magyarországon. A magyartanárra állítólag amikor rájön az “ötperc”, jó negyed órán keresztül fejtegeti politikai nézeteit,vélekedéseit a diákoknak ahelyett, hogy tananyagban előírt irodalom vagy nyelvtan leckét vennék át.

Mindenkinek joga van a politikai nézeteihez, de ahhoz nincs, hogy a munkahelyén szabadjára engedje a politikai indulatait.

Hirdetés

A Pesti Srácok megkereste a szóban forgó budapesti szakképzési centrum főigazgatóját, de még választ nem kaptak.

Forrás: Pesti Srácok

A nyitó kép ilusztráció

 

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!