Itthon

Orbán Viktor álma valóra vált

Hirdetés

Tovább csökkent a munkanélküliség 2017-ben, idén azonban már csak minimális csökkenés várható a mutatókban. Ez már gyakorlatilag a teljes foglalkoztatottság.

2017 utolsó negyedévében nagyjából 30 ezer fővel, 3,8 százalékra csökkent a munkanélküliség éves alapon. A ráta 0,7 százalékpontos csökkenésével így 175 ezer főre esett a munkanélküliek száma, a férfiakat alacsonyabb munkanélküliségi ráta jellemezte, mint a nőket, esetükben a javulás mértéke is nagyobb volt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal a Privátbankár.hu-val. A tavalyi év egészét tekintve munkanélküliek létszáma átlagosan 192 ezer fő volt, 43 ezer fővel kevesebb, mint 2016-ban. A munkanélküliségi ráta 4,2 százalékos értéke 1,0 százalékponttal volt alacsonyabb az előző évinél.

A harmadik negyedévben éves összehasonlításban a 15–74 éves férfiak körében 27 ezer fővel, 83 ezer főre csökkent a munkanélküliek száma, munkanélküliségi rátájuk így 1,1 százalékponttal 3,3 százalékra mérséklődött. A nők esetében a munkanélküliek száma 92 ezer főre csökkent, a munkanélküliségi ráta pedig 4,4 százalékra mérséklődött.

A fiatalabb korosztályban (15-24) a ráta 1,4 százalékponttal 10,2 százalékra esett, a munkanélküliek egyötöde ugyanakkor továbbra is ebből a korosztályból kerül ki. A 25–54 évesek és az 55–64 évesek munkanélküliségi rátája is mérséklődött, előbbieké 0,4 százalékponttal, 3,4%-ra, az utóbbiaké 1,2 százalékponttal, 2,7 százalékra csökkent.

A munkanélküliség legjobban a dunántúli régiókban növekedett, míg Közép-Magyarországon és az ország keleti régióiban mérséklődött. A legjelentősebb változás az Észak-Alföldön következett be, ahol a ráta 1,6 százalékponttal, 6,4 százalékra csökkent, ennek ellenére itt volt a legmagasabb a munkanélküliség. 2017-ben éves alapon 43 fővel, 192 ezerre mérséklődött a nem dolgozók száma, a munkanélküliségi ráta így 1 százalékponttal volt alacsonyabb. A férfiak körében 32 ezerrel, 96 ezer főre csökkent a munkanélküliség, rátája így 1,3 százalékponttal 3,8 százalékra esett, míg a nőknél alig változtak az értékek: számuk 11 ezer fővel, 96 ezerre, munkanélküliségi rátájuk pedig 0,5 százalékponttal, 4,6 százalékra mérséklődött.

Hirdetés

Ürmössy Gergely szerint a magyar munkapiac – közgazdasági értelemben – elérte a teljes foglalkoztatottság állapotát, így idén már csak korlátozott mértékben tud csökkenni a mutató, a 2018-ra vonatkozó becslés 3,9 százalék. A magyar gazdaság várhatóan idén is lendületesen bővül, a növekedést elsősorban a háztartások felfutóban lévő kereslete, valamint a beruházások támogathatják. Ezzel szemben a nettó export idén is negatív lehet, hiszen a felpörgő belső kereslet erősen import-alapú, ami azt jelenti, hogy az import növekedési ütem meghaladhatja az export bővülését.  Az ING vezető elemzője elmondta: bár a foglalkoztatottak száma elmaradt az előző három havi adattól, így is majdnem elérte a 4 millió 400 ezer főt. A létszámbővülés továbbra is kedvező szerkezetű, hiszen az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 88,4 ezer fővel növekedett, mindeközben a közmunkások és a külföldi telephelyen dolgozók száma együttesen 52 ezer fővel csökkent. Virovácz Péter elmondta: a munkaerő-piaci folyamatok némileg felülmúlták a várakozásokat a tavalyi évben. Idén továbbra is javulhat a munkaerőpiac helyzete, azonban a kínálati oldal szűkössége miatt már nem ilyen erős dinamikával. A zsugorodó potenciális munkaerő, a földrajzi szempontok és a képzettségi eltérések miatt 2018-ban már csak újabb 0,3 százalékponttal mérséklődhet a munkanélküliség.

Forras: privatbankar.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!