Itthon

Orbán Viktor bejelentései nagy port kavartak

Hirdetés

Csütörtök délelőtt Gulyás Gergely a Kormányinfón számolt be arról, hogy a terasznyitás mellett a kijárási tilalom is kitolódik, így 22 óra helyett 23 óra lesz a kijárási korlátozás kezdete, amint elérjük a 3,5 millió beoltottat.

Ez pénteken meg is történt, amit Orbán Viktor a Facebook-oldalán jelentett be. Mint írta, ennek értelmében szombaton újranyithatnak a teraszok, kitolódik a boltok nyitvatartása, illetve fokozatosan megnyitják az iskolákat is.

4 millió beoltottnál pedig az életünk egy újabb darabját kaphatjuk majd vissza, ugyanis a mozik, színházak, fürdők is újraindulhatnak majd, amiket hatályos védettségi igazolvány birtokában lehet majd látogatni.

Orbán Viktor a pénteki napot az operatív törzs ülésével kezdte, ahol megvitatták a hazai járványhelyzet alakulását. A nyitás további részleteiről pedig a Kossuth Rádió reggeli műsorában számolt be.
„Rám is vár egy korsó sör a teraszomon”

– jelentette ki, majd így folytatta:

Hirdetés

„Ez az egy év nehezen kibírható volt” – mondta. Újabb szabályokat is hoztak a teraszok nyitása miatt, így a kijárási tilalom szombaton már 23 órakor kezdődik.

Hozzátette: a jövő hét közepén meglehet a 4 millió beoltott. Ekkor megnyitják a szolgáltatások körét azok előtt, akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal.

Ezen szolgáltatások:

  • színházak,
  • mozik,
  • cirkuszok,
  • tánc és zeneművészeti események,
  • fitnesztermek,
  • uszodák,
  • közfürdők,
  • jégpályák,
  • álltakertek,
  • vadasparkok,
  • kalandparkok,
  • vidámparkok,
  • játszóházak,
  • múzeumok,
  • könyvtárak,
  • sportesemények,
  • szállodák
  • és az éttermek belső helyiségei.

Az iskolák nyitásával kapcsolatban elmondta, a vártnál zökkenőmentesebben haladt minden.

Hozzátette: az egy oltással rendelkezők már védettnek tekinthetőek, így a gyerekeink is biztonságban vannak.

Hirdetés

Mint mondta, a felnőtt lakosság fele már védett lesz a következő hét közepére.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!