Itthon

Orbán Viktor keményen összecsapott Izrael miatt a Parlamentben

Hirdetés

„Miért asszisztál a globális tervekhez, Miniszterelnök úr?” címmel Toroczkai László, a Mi Hazánk frakcióvezetője arról beszélt, hogy a kormány teljesen feladta a háborúellenes békepárti politizálást az ukrajnai háborúval kapcsolatban, hiszen a háború kérdésében „kritikátlanul, szolgai módon” Izrael mellett állt ki. A kormány „egyedül maradt” az ENSZ-ben, amikor a humanitárius tűzszünetről szóló határozatot elutasította, és ezzel a terrorizmus célpontjává is tették az országot. A Mi Hazánk szerint a terrorizmus minden formáját el kell utasítani, ugyanakkor nehezményezte, hogy a kormány „néma maradt”, nem szólalt fel amiatt, hogy háromezer gyermek halt meg Gázában.

Hogyan tud tükörbe nézni miniszterelnök úr?

– tette fel a kérdést Toroczkai László.

Orbán Viktor elmondta: Magyarország semmilyen álláspontjával nem maradt egyedül, Németországgal, Ausztriával, Horvátországgal, Csehországgal együtt szavazott az ENSZ-ben, ez egy közép-európai blokk, ezt büszkén vállalja a kormány. Hozzátette: terrortámadás történt egy országgal szemben, egy terrorszervezet hajtotta végre, a megtámadott országnak joga van megvédeni magát. A magyarokat mindenképpen ki akarják hozni Gázából. A kormány álláspontja:

a terrornak nincs helye, a terror nem megoldás.

Hirdetés

A kormány továbbra is békepárti, mert szerintük el kell kerülni, hogy ne váljon két vagy több állam konfliktusává az izraeli-palesztin háború. Ennek érdekében dolgozik a magyar diplomácia.

Toroczkai László azt mondta, hogy azok a képek, amelyek bejárják az országot a gázai áldozatokról, pont azt mutatják, hogy eszkalációhoz vezet a helyzet, és ha Izrael nem áll le, akkor abból harmadik világháború lehet. Megjegyezte: az ENSZ-határozat tökéletes volt. Azt kérdezte a kormányfőtől, hogy miért nem szólal fel, miért nem üzen, hogy elfogadhatatlan több ezer civil és gyermek lemészárlása.

Orbán Viktor azt mondta: minden civil élet erőszakkal való elvétele elfogadhatatlan, a cél az, hogy a konfliktusból ne legyen államközi konfliktus. Magyarország azt kérte az ENSZ-ben, hogy a túszokat haladéktalanul el kell engedni, de nem voltak hajlandóak ezt betenni a határozathoz, ezt pedig nem szavazhatták meg.

A külpolitika bonyolult terület, akkor merészkedjenek oda, ha értik, hogy miről beszélnek

– jelentette ki Orbán Viktor.

Hirdetés

 

(Index)

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!