Itthon

Orbán Viktor reagált Erdogan fenyegetésére

Hirdetés

Magyarországnak az az érdeke, hogy Törökország Szíria felé nyissa ki a kapukat a migránsok előtt – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A miniszterelnök elmondta: Törökországban több mint hárommillió migráns tartózkodik, és Recep Tayyip Erdogan török elnök bejelentette, ha a világ nem vállal át a terhekből, ha az Európai Unió nem ad pénzt, akkor ezeket az embereket „kiengedi”.  A migránsok vagy Szíria, vagy Európa felé mehetnek: ahhoz, hogy Szíria felé, vagyis hazafelé induljanak, katonailag stabilizálni kell az ottani területeket, „ha jól értem, ez történt most”, létrehoztak egy biztonsági zónát – mondta Orbán Viktor. A kormányfő hangsúlyozta: ha azonban a törökök az Európa felé nyíló kaput nyitják ki, akkor százezerszám fognak érkezni migránsok Görögországba, majd a Balkánra, onnan pedig vagy a magyar, vagy a horvát határhoz.

Az az elemi magyar érdekünk, hogy ez ne következzen be, Röszkéből egy is elég volt” – fogalmazott Orbán Viktor, aki ezért javasolta azt is, hogy adjanak pénzt a törököknek a stabilizált, elfoglalt területeken felépítendő városokra.

A szíriai török offenzívát egyebekben úgy kommentálta: miután az Egyesült Államok megállapodott a törökökkel, „nekünk itt külpolitikailag több tennivalónk nincs”, egész egyszerűen egyet kell érteni a NATO két legnagyobb haderejével.

 

Hirdetés

Forrás: MTI

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!