Itthon

Orbán Viktor reagált Lázár bécsi videójára

Hirdetés

A miniszterelnök szerint április 8-án arról kell dönteni, hogy vagy útépítés és nyugdíjak lesznek Magyarországon, vagy a menekülteket kell ellátni ebből a pénzből.

Ideje, hogy elkezdjünk beszélni a bevándorlás pénzügyi hatásairól – mondta Orbán Viktor, majd rámutatott: egy migránsra kilencmillió forintot kellene költeni az európai uniós előírások okán.

A kormányfő értékelése szerint ugyanaz lesz a tétje Magyarországon a választásnak, mint minden európai országban az elmúlt 1-2 évben: az egész európai politika és jövő a migránsokról meg a bevándorlásról szól. A többi között a német, osztrák, olasz és cseh választáson az emberek arra keresték a választ, el tudják-e kerülni, hogy bevándorlóországgá váljanak, illetve kik a migránsokat támogató és az őket távol tartani akaró pártok.

Ez a választóvonal – fogalmazta meg, hozzátéve: Magyarországon a helyzet meglehetősen egyszerű, mert egyedül a kormányzó pártok azok, amelyek az elejétől fogva egyértelműen a bevándorlás ellen, a migráció távoltartása mellett voltak, míg a többi szereplő személyében és pártként is akadályozta ezt a munkát. Megjegyezte, hogy a biztonságról már sok szó esett, látható, mi a helyzet Nyugat-Európa nagyvárosaiban és Lázár János bécsi videója is egy pontos képet rajzolt az ottani állapotokról. Orbán Viktor szerint amiben még változhat a kampány hátralévő időszaka – és ebben maga is aktív szerepet akar vállalni – az az, hogy beszélni kell végre a pénzről.

Egy migránsra az uniós előírások szerint kilenc millió forintot el kell költeni, arról nem beszélve, hogy el kell őket helyezni – magyarázta a miniszterelnök, hozzátéve: „hogyha bevándorlóországgá teszik Magyarországot a brüsszeli döntésekkel, akkor bevándorlóországgá kell átépíteni magunkat”. (Ez a kijelentés amúgy tételesen nem igaz, a hivatkozott cikkben, amire a nemzeti konzultációban is utaltak, pont arról van szó, hogy az EU fizetne befogadott menedékkérőnként ennyit a befogadó tagállamoknak a menekültek ellátására.)

Hirdetés

A bajor miniszterelnököt idézve azt mondta: Bajorországban több pénz megy el a migránsokra és az integrációs programokra, mint ami gazdaságfejlesztésre, az egészségügyre és a környezetvédelemre. „Tehát ez nem gyerekség, ez a játék ez nem babra megy” – jelentette ki. Magyarország kiharcolta, hogy legyen jövője, végre jó állapotban van a gazdasága, van az embereknek munkája és van pénz, amiből lehet fejleszteni az országot – sorolta Orbán Viktor, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy „ha most nem figyelünk oda és elhibázzuk”, akkor a gazdasági teljesítményt nem a magyar emberekre, hanem a betelepítendőkre kell majd költeni.

Úgy fogalmazott, nem javasolja a jövőbeni fejlesztési tervek zárójelbe tételét. „A migránskvóta-rendszer agyonnyomja Magyarországot és akkor útépítések meg nyugdíjemelés helyett migrációra kell költeni a pénzt” – mutatott rá, arra kérve az embereket, hogy gondoljanak arra is, az április 8-i választás nemcsak a keresztény kultúra és a nemzeti függetlenség védelméről, hanem az ország gazdasági jövőjéről is szól.

A kormányfő az interjúban kitért arra is, hogy az európai népek fellázadtak Brüsszel, valamint a globális elit, a nagy pénzügyi érdekcsoportok ellen, akiket Magyarországon Soros György neve testesít meg. Az emberek nem akarják, hogy Európa bevándorlókontinens legyen, ahová pedig beengedték a migránsokat, ott most azért nehéz a helyzet, mert senki nem tudja, hogyan fogják őket onnan kivinni – vetette fel, megerősítve: az ő döntéseik következményét nem viselhetik a magyarok és a közép-európai országok.

Lázár János bécsi videójáról azt mondta, helyesli, sőt, minden magyar politikust arra biztatott, menjenek el olyan nyugati városokba, ahol sok bevándorló él és számoljanak be választóiknak arról, mit tapasztaltak.

Orbán Viktor helyi példát hozva arról is beszélt: „természetesen szentségel az ember” ha megbírságolják gyorshajtásért, de a magyar rendőrök megítélése sokat változott, összességében pozitív és elismerő vélemény alakult ki róluk, mert az ország sokkal biztonságosabb lett. Ebben mások mellett Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára – aki a térség parlamenti képviselője – szerepét is méltatta, jelezve, számítana a munkájára a jövőben is.

Hirdetés

Mint mondta, Várpalota a következő négy év komoly nyertese lehet, mert a helyi vezetők és a parlamenti képviselők – Kontrát Károly és Talabér Márta – komoly tervekkel, elgondolásokkal rendelkeznek. A tanuszodát, a 8-as elkerülő utat, a vár- és kórházi fejlesztéseket ők ketten lobbizták ki a kormánynál – mondta, a választás helyi tétjének nevezve, hogy a képviselő „egy hús-vér ember legyen, ne pedig egy postacím”.

Forrás: hvg

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!