Itthon

Orbán Viktor verhetetlen lesz – itt a bizonyíték

Hirdetés

Egyértelműen növekedett az Orbán Viktor munkájával elégedettek aránya a koronavírus-járvány kezelésének következtében; jelenleg a magyar társadalom 62 százaléka elégedett a miniszterelnöki munkájával – közölte legfrissebb – ezer ember megkérdezésével készített – közvélemény-kutatása eredményét a Nézőpont Intézet.

Írásos összegzésük szerint a miniszterelnöknél ez a mutató az elmúlt évekhez és az év elejéhez képest is „szintet tudott lépni”. Míg az előző években a magyarok fele,jelenleg csaknem a megkérdezettek kétharmada elégedett a kormányfő munkájával.„Egyértelműen profitált politikailag a miniszterelnök a koronavírus elleni hatékony fellépésből” – fogalmazott az intézet.

A részletekről közölték: míg 2018-ban és 2019-ben 50 százalék környékén mozgott (50, illetve 52 százalék) a kormányfő munkájával való elégedettség éves átlagban, addig idén már év elején is ennél jobban teljesített Orbán Viktor ebben a mutatóban (54 százalék).

A június 24. és 26. között végzett kutatás azt mutatja, hogy jelenleg tízből hat ember a kormányfő mögött áll (62 százalék), a munkájával elégedetlenek aránya jelenleg nem éri el az egyharmadot – jelezték.

Az intézet szerint ennek hátterében az állhat, hogya koronavírus-járvány során a védekezés határozottan, a nyugat-európai országokhoz képest pedig jóval sikeresebben működött.Úgy folytatták, hogy az Orbán Viktorral elégedettek tábora még a kormánypártok szimpatizánsi körénél is nagyobb, a Nézőpont Intézet májusi kutatási eredményei ugyanis azt mutatják, hogy a teljes népesség 42 százaléka Fidesz-szimpatizáns.

Hirdetés

A Nézőpont prognózisa szerint 2022-ben az országgyűlési választássokkal inkább fog a miniszterelnök-jelöltek személyéről, mint a pártok népszerűségéről szólni”Szerintük a baloldalnak így „két nehéz akadályt is sikerrel át kellene ugrania”: elsőként közös miniszterelnök-jelöltet kellene találniuk, de egyelőre inkább arról lehet tudni, hogy ki nem lesz Orbán Viktor ellenjelöltje, arról nem, hogy ki jöhet szóba.

Másodsorban a majdani közös jelöltről „el kell hitetnie” a baloldalnak, hogy jobban kormányozna, mint a hivatalban lévő kormányfő. „Az Orbán Viktor munkájával való kimagasló elégedettség miatt ez különösen nagy kihívás lesz” a baloldalnak az intézet összegzése szerint.

Forrás: Origo

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!