Itthon

Orbán Viktor veszélyes csapdát állított

Hirdetés

Érdekes, az a megközelítési mód, amelyet egyébként számos ellenzéki elemző, közéleti- és politikai szereplő a magáévá tett.

A Magyar Hírlap az egyik legnagyobb ellenzéki portálról idézi: „A migrációellenes kampány folytatásaként a Fidesz ismét egy neki kedvező témát emelt a középpontba: ugyanis bőven többen értenek egyet Orbánékkal, mint amennyien szavaznának is rájuk. Az elmúlt hónapok kormányellenes tiltakozásai után az ellenzék lépéskényszerbe és csapdahelyzetbe került: ha nem támogatják a kormányfőt, 2022-ben megismétlődhet ugyanaz, mint az előző választási kampányban a kerítéssel”.

Ez a megközelítési mód az, amely egy-egy fontos kérdést önmagában úgy vizsgál, hogy annak támogatása, vagy ellenzése mennyire lesz népszerű, mennyi potenciális szavazót hoz egy pártnak, illetve mennyit tántoríthat el egy politikai szövetségtől. Ha tehát a Fidesz-KDNP egy olyan kérdéssel foglalkozik, amelyik az ellenzék szerint is népszerű lesz a magyar emberek körében (mint például a családtámogatás), akkor arra úgy kell tekinteni, hogy az egy csapda.

Ez pontosan olyan, mint amikor a migráció témaköréhez úgy állnak hozzá, hogy „Orbán nagy szerencséje, hogy jöttek akkor a migránsok”, mert így tudott kétharmadot szerezni.

Vajon, ha bárki, a mai, vagy az akkori ellenzék prominens képviselői közül akkor éppen magyar miniszterelnök lett volna, ugyanúgy lépett volna fel, mint Orbán Viktor?

Hirdetés

Vagy amikor az MSZP vezette az országot, egyáltalában szándékukban állt a mostani családtámogatási akciótervhez hasonlót bevezetni?

Nem lehet, hogy vannak olyan horderejű kérdések, amelyek többek annál, mintsem „kommunikációs eszközök”, vagy „politikai csapdák” lennének?

Nem lehet, hogy éppen azért foglalkozik velük a kormányzat, mert azt teszi, amire az emberek felhatalmazták, vagyis az ország érdekében kormányoz?

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!