Itthon

Óriási bajban van a közkedvelt magyar színész – évekre lecsukhatják

Hirdetés

Nem véletlenül razziázott tavasszal a rendőrség Árpa Attila XII. kerületi lakásán!

Márciusban elsőként a Ripost magazin számolt be arról, hogy a hatóság emberei órákon át kutakodtak a színész otthonában. Kábítószert kerestek.

„Körülbelül fél hét lehetett, amikor megjelentek a nyomozók az utcában. Hirtelen berohantak a házba. Mivel érdekelt a dolog, ezért kimentem én is bámészkodni. Láttam, hogy Attilánál dolgoznak. Volt nála egy buli… Mindenki arról beszélt ezután a házban, hogy drogot kerestek a rendőrök”– nyilatkozta akkor lapunknak a színész-rendező egyik szomszédja, aki szerint az egész jelenet olyan volt, akár egy krimiben.

Árpa az eset után igyekezett tisztára mosni magát, azzal haknizta körbe a médiát, hogy tévedésből nézték drogbárónak. Ahogy a Blikknek elmondta, épp egy tét nélküli pókerpartit tartott, amikor az egyenruhások betoppantak hozzá egy aranyos drogkereső kutyával, és mindenét átkutatták, még a kukájába is belenéztek. Árpa teóriája szerint azonban csak egy doboz fájdalomcsillapítót foglaltak le.

Felmerül a kérdés, hogy miért, hiszen aligha gyógyszerért csöngettek be hozzá egy kisebb osztaggal…

Hirdetés

Később azonban, egy hivatalos rendőrségi közleményből kiderült, hogy négy embert is letartóztattak a komoly bajba került színész lakásán. Bár Árpa még tavasszal lapunk kérdésére úgy nyilatkozott, hogy nincs köze a drogos ügyekhez, nem indult ellene eljárás, információnk szerint ő volt az egyike azoknak a személyeknek, akik kábítószer-birtoklás vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki a zsaruk.

Most viszont kiderült: nemcsak kábítószer-birtoklással gyanúsítják a színészt, hanem kábítószer-kereskedelemmel is, így még sötétebb fellegek gyülekeznek a feje fölött.

„A hír sajnos igaz. Én is megdöbbentem, de Attilát valóban meggyanúsították kábítószer-kereskedelemmel. Csak nemrég értesültem a dologról, de nagyon bízom benne, hogy hamar sikerül tisztáznia magát” – mondta Árpa Attila egyik ismerőse.

A színésznek sajnos van is miért aggódnia, a Büntető Törvénykönyv 176. paragrafusa ugyanis világosan kimondja, hogy kábítószer-kereskedelemért kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. Sőt, ha valaki bűnszövetségben követi el ugyanezt, akár tíz évet is kaphat.

Forrás: Ripost

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!